Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

lyeneket sokkal könnyebb volt betanítani. De ha 4-ik évében volt s szilajon nőtt fel a csikő, bizony akkor korcsolyába kellett befogni. Molnár Ferenc gazda a csikók betöréséről ezeket mondotta. - Nagyapáink idejében megvárták, mig a szilaj csikó a ménesben, vagy a gazdaságban eléri a 3-4 éves kort. Akkor is inkább tavasszal, mivel ilyenkor le volt teleltetve, s így gyengébb volt. Először is behajtották az akolba, ahol teleltek /csak nyáron verték ménesre/. Ez könnyen ment. Ha nem hagyta magát egykönnyen megfogni, akkor kötéllel, hurok dobással fogtuk meg. Sokszor az anyja nyaka is belekerült, mert az anyja is ott volt, i.t. az egész falkát beterelték. Mind behajtották. Uj erős kötőféket húztak a fejére, igencsak kettőt, mert egy embert vitt volna a világnak. A kötőfékek közül,az egyiket kötéllel ki toldták, s elvezették félre a tanyától, hogy ne lássa a többit. - El kezdték rajcsuroztatni, homokos vagy szántóföldön, hogy kifáradjon. Pár órai rajcsurozás volt. Közben többször megállították. Horkolt és hátrált az embertől. Csak a lóhajtó maradt ott, mert fél a sokaságtól s tekintgetett félre, hogy vannak-e, s mit akarnak vele? A lóhajtó kezében ökörhajtó ostor volt. Nem mindig csapdosott vele, csak mutatta, figyelmeztette. A szünet közben - ha lehetett - először az orrát, fejét, lopva meg-megsimogatta, megveregette, később a nyakát. Mikor ezt megengedte, a loboncos avas szőrén húzogatta a kezét a lapockáján, később a lábszárán, hátán, hogy szokja meg. Gorombául nem volt szabad hozzá beszélni, zajogni se igen, mert nyugtalanította. - Lassan ezt megszokta, a 2-3 órai rajcsur után, másnap újra gyakorolták, harmadik nap szintén, de a jászolnál állva két kötőfékszárral a zabló süvegfájához kötötték s kantárt /a kantáron zabla/ tettek a fejére. Fejét fenntartotta, hányta, rázta. Kénytelenek voltunk ilyenkor a zablóba állni. így zablásan vezetik ki. Rázza a fejét, sehogy se