Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

Mivel régi, kendervászonból készült lószerszámot szerezni ma már még a múzeum számára se tudtunk, az ilyen ló szerszámokról az öregek magyarázatai után csak annyit mondunk, hogy azok mindegyike igen egyszerű volt s alig akadt néhány gazda, aki ebben is válogatósabb volt. Az ilyeneknek a lovaik is különbek, gondozottabbak voltak a másikénál. Az 1860-70-es évektől kezdődően a bőranyagból, szijazatokból készült lószerszámok az un. kenderhámokat egyre inkább kiszorították. Kb. a századforduló idejéből tájegységünkön ilyenek már egyáltalán nem léteznek. Hogy a bőranyagból készült lószerszámokat mely időtől fogva használja a Kiskunság népe, azt ma már megállapítani nem tudtam. Erre vonatkozólag a levéltárakban sem találtam adatokat. így találgatásokba nem is bocsátkozom. Általában két lovat fogtak kocsiba vagy az eke elé, de ritkán megtörtént, hogy hármat, pld., hogy könnyebb legyen a teher vagy a szántás. A négyes fogatokon való parádézás nem vols szokás, de a gazdag urak ünnepélyes vagy más alkalommal is megcselekedték ezt. A mult század középső idején a halasi Gőzön és Seny urak messzi barmaikat is négy lovas kocsikon mérték fel. A Bibó urak még a századforduló táján is négy lovas hintaikon parádéztak. Bibó Dénes az 1920as években is még négyes fogatán vitette a városunkba érkező püspököt. A szénavontatók petrencehordó rudakon csúsztatása /vontatása/ két lóval történt, de ez a szokás a századforduló óta elveszettnek tekinthető. A cséplőgép huzatásokhoz 6-8 ló is kellett, kivált a homokosabb utakon, tarlókon, de már a lovakat, kivált néhány évtized óta a traktorok helyettesitik. A lovak munkába állításához szerszámok kellettek melyek kocsikázáshoz, szánkázáshoz, fuvarozásokhoz, ugy a szántás és más földmivelő munkákhoz is legalább nagyjából egyezően készültek. Az uraknak és a módosabb, büszkébb pa-