Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

+ A 90-es években belép a Gyönyörű József né, Szép Hóza sátorába Szüry László rendőrbiztos, egyik szép szál legényével. Hat hangász futt trombitába. Írre szokás szerint a banda elhallgatott. A sátor belső sarkában mulató egyik kötönyi csikós meg igy kiáltott a banda felé; - Fájjátok tovább, az anyátok istenit! Erre a b

a

nda - amelyikben boldogult László Péter bátyánk fújta a bumbardót - ismét megszólaltatta a zengő eszközöket. A hatalmas termetű biztos odalép a csikósok asztalához, s a szélről ülő csikóst ugy vágta nyakon, hogy az lefordult a deszkapadról. A csikós felugrott s igy szólt a biztoshoz: - Az apád istenit, hát nem igy köll ám az embört mögütni, hanem majd én mögmutatom, hogy hogyan!? A következő pillanatban ugy nyakon vágta Szüryt, hogy a biztos a sátor deszkafalát is kiütötte, s a sátrak között járkáló tömeg közé pottyant.^ Lószerszámok A lovak kocsi elé vagy igába fogásához kellenek a lószerszámok, melyek száz esztendővel ezelőtt kendervászonból, azóta bőranyagbdl készülnek s a szijjártó mesterek készitgetik megrendelésre vagy a saját Ízlésük szerint, s azok jó részét országos vásárokon árusítják. Vannak és voltak egészen egyszerű lószerszámok, de a régmúlt időkben is akadtak, cifrább pompásabb készítésű, sőt sallangokkal feldíszített lószerszámok is. Utóbbiakkal csak a módosabb vagy kényeskedő gazdálkodók dicsekedhettek és dicsekedhetnek máig is, még pedig egyre többen és többen. A szíjjártok - ha a megrendelő gazda bőkezűbb volt vagy pompásabb szerszámot óhajtott -, a maguk jobb ízlését és tudását is beleadták a munkájukba.