Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

Mérgesen felugrott, felágaskodott, az embert le akarta vágni . Azon okoskodott, hogy ágaskodás közben hogy kaphatja el a lábával a kantárszárat. Sz a viaskodás vele pár éráig - früstök előtt - igy tartott. - No majd megfrüstökölünk, s valamelyik kölök a hátára ül! - mondta a gazda. Vállalkozó nem igen került, mert féltek a szerencsét lenség tői. A gazda is tudta, hogy ez az ő felelősségével jár, ha valamelyiket rákényszeríti. Ilyenkor vagy a gazdára szorult a hátalás vagy ha volt, a felnőtt fiára. A felnőtt fia virtusságbál is felült, hogy megszégyenítse a cselédséget. Egy kommenciős kocsisunk, aki fiatalon csikósunk volt Kigyóson, s ott öregedett meg, az se mert vállalkozni, pedig mindig azzal, dicsekedett, hogy milyen szilaj csikókat nátalt. Felültem rá én. Nagypénteken volt,volt egy kis száraz fagy. Az udvarra felnyergelten kivezette az öreg Miska bácsi a "Filkót". - No Fickó /apám is, a cselédek is ott álltak/! Hadd lássuk hát mit tudsz. Felsegítettek a csődör csikóra /Filkó/. Kezdte a majomtáncot járni velem, de még sem indult se jobbra, se balra, csak próbálkozott, hogy hogy tudna magáról lerázni. Nem akart az udvarból se kimenni, csak be az istállóba. Az apám megfogta a zablát a szájában, hogy eresszem meg a kantárszárat,majd kivezeti a legelőre. Megfogta a kantárszárat, s kezdte volna vezetni, de nem ment. Ezt látva parancsolta az egyik cselédnek, hogy közeledjen az ökörhaj tó* ostorral. Emelje fel, hogy lássa a csikó, de rá ne üssön. Ilyenkor meg-megugrott egy kicsit előre, aztán apránként - nagy sokára - rá birták beszélni, hogy csak kiment a sikra.. Eleresztette az apám a száját.