Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)
Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon
- No most már ereszd, hadd menjen amerre akar! De előre nem akart menni, csak hátra. Volt nálam egy kis lovagid vessző, enyhitően rácsaptam, hogy ne gorombáskodjon. Ezerféle kisérletet tett, hogy ledobjon. Farát hányta fel, ágaskodott, jobbra-balra ugrott. Kisérelte, hogy lefekszik velem, ilyenkor a kis vesszővel megcsiklandoztam, s ugrott egyet. Egyszer aztán mérgében két lábra állt. Ezt még idáig nem prőbálta. Hanyatt vágta magát velem a fagyos földön. Belevágta ő is a fejét a fagyba, én is. Rám esett, s engem eszméletlenül húztak ki alőla. Fülire-fárkára, a csikó is elszédült. Az ágyban ébredtem fel, mikor kilenc pióca volt a b?l combomon /a vér alászaladt és megkékült/. Nem engedtünk, végre megadta magát. Ember helyett homokzsákokkal terheltük a nyerget s rajcsurban hajtottuk. Hajtottuk, mig csak nyugodtan nem ment a "kötélrajcsurban 11 . Ha igy nem ugrált, valaki a tetejébe ült. így mégis csak tudtuk használni. Buhin Balázstól ezeket hallottuk; - A lovak hátalásánál nagy szerepe volt az előző bánásmódnak. Kezdetben ha szőrén ráültünk a csikóra /sohase próbáltuk nyereggel/, igencsak fészkelődött, forgolódott alattunk a legtöbbje) megpróbálta terhét felrúgással, vagy oldalrugással, forgással levetni. Némelyik földhöz is vágta magát, s a hátalója jól megütötte magát. - Ha a parasztgazdaságokban valamiért valahová sürgősen menni kellett, a gazda, vagy a fia nyergelt, s lóháton járt el a dologban. A századforduló idején ez az állapot csaknem teljesen megszűnt, a biciklizés eltemette. Pedig szép volt és hasznos is. A jó hátasló pénzt nevelt, a biciklire pedig nem győznek eleget költeni. A nő és a ló Régebben is kevés nő lovagolt, de az életviszonyok
