Takács Lajos szerk.: Néprajzi Közlemények 10. évfolyam, 1-2. szám (Budapest, 1965)

Nagy Czirok László: A lótenyésztés múltja és jelene a Kiskunságon

Pásztoraink a maguk bátas lovát azért kedvelték, mert azon oda mehettek, ahová akartak, s vagyonértéknek is

r tekintették, mert az az övéké volt. Hogy a hátalást megszokja a lé, eleintén csak kabátot vagy pokrócot tettek rá, s ugy vezetgették. Majd ráültettek egy fiatal gyerek félét, pl. egy kanász gyereket, pásztoroknál valamelyik fiatalabb bojtárt, de eleinte a kötőfékjét még fogták, de a következő napokban a kötőfék végét már a hátaid kezébe adták. Körülbelül a csikdk 2 éves korában történt ez igy. Kezdetben nyugtalan volt minden csikd, némelyik sokára, a másik korábban betört. Ha látták már, hogy nyugodt, felzablázták, kantározták, s mondották a hátaid legénykének: - No, kerülj egyet vele, de rá ne vágj ám! Eleinte tipegett, topogott, de lassan beletörődött a sorsába, szdval megadta magát. Kezdetben bizony többször levetette a hátaiét. Később már nyerget is tettek rá, hogy azt is megszokja. Ha nyeregbe ült a hátaid, az első napokban még nem tette a lábát a kengyelbe, nehogy ha leveti a ld, a lába feje fennmaradjon. Három, négy éves korában már nehezebb volt a csikd betörése. Később ekébe v. kocsiba fogták, de eleinte nem igen húzott. A hátasld betöréséről ezeket mondotta még Molnár Ferenc: - Mikor már nem volt jő kocsisnak, - nem nézett ki belőle -, 3-4-6 éves korában az ilyent hátasnak törték be. Bent az istállóban felzablázták /már többször volt a szájában/, a nyerget a hátára kapcsolták hevederrel, a kengyeleket leszedték a nyeregről, az udvaron kötőféken, vagy kantárszáron /amelyiket birta/, megvezetgették, hogy szokja meg a hátán való teherviselést. Tolt, amelyik nyugodtan viselte magát, a másik folyton bukdácsolva ment, nyihelődzött menet közben, szerette volna a nyerget leráznij hánykolódott, makrancoskodott, mig végtére földhöz vágta magát. Ilyenkor felemeltük, lóhajtó ostorral végig vágtunk rajta.