Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Első rész

síinkre, hogy azt a dolgot megbeszéljük. — Mivel már régi vágyam volt Itáliába utazni, és már gyermekkoromban mindig erről álmodoztam, a jó Louis megígérte, hogy mihelyt ő Itáliába utazik, költségére magával fog vinni, és így abban a reményben éltem, hogy ez egyszer teljesülni is fog. - De mivel később sokáig nem esett erről szó, azt hittem, a dolog elaludt, ezért nagyon csodálkoztam, hogy Anyám erről beszélt. — Elmondta, hogy Louis most akarja ígéretét teljesíteni, mert késő ősszel kapitánnyá nevezték ki, és Mantuába kell mennie ezredéhez. Saját utazőkocsiján Pestről Cillybe utazik, ahol vár engem, és onnét Mantuába visz! — Ki volt l>oldogabb nálamnál!!! Mennyire fog öcsém örülni, gondoltam, - a jó Louis betartotta szavát, „Mantuában körülbelül a Karnevál kezdetéig időzhetnél és azután / a farsang alatt Velencébe [U/6J vagy Milánóba látogathatnál, - úgy oszthatnád be magadnak, hogy több város, Firenze, Padua, Bologna, Siena megtekintése után, a nagyhéten Rómába jutnál, onnét Nápolyba, s í. t. Talán fivéred is szabadságot kaphatna egy időre és így az utat együtt tehetnétek meg." - Ezt kétszer sem mondattam magamnak, - fivéremmel utazni nagy élvezet lenne! - „Az időpontot" - folytatta Anyám, „nem tudom megmondani, lehet, hogy télig elhúzódik." - Nekem az teljesen mindegy volt. — Pozsonyban délelőtt még felkerestük az „/4u"-t\ néhány templomot, majd kikocsiztunk az Eisenbrünelhez, ahol ebédeltünk. Itt láttuk, hogy a vasút építése már alaposan előre haladt, és az alagút is nagyszerűnek ígérkezik. Másnap reggel megint elváltunk, - Anyám és húgom Komáromba utaztak, én pedig a Greifenstein csatornahajóval vissza Bécsbe, ahol délután 3 órakor a Ferdinánd híd felett kötöttünk ki. Mivel Anyám több levélben értesített, hogy Louis-t már előléptették és hamarosan útra kel, én is elrendeztem dolgaimat és Lobmeyr úrnak kifejeztem legőszintébb hálámat. 1846. december 14-én kollégáim a Gloggnitzi pályaudvarhoz kísértek, ahol szívélyes szerencsekívánataik között elbúcsúztam; — meg kellett ígérnem, hogy mihelyt Itáliába értem, írni fogok nekik. Reggel hat órakor indult a vonat. Ezt az utazást szigorú télben tettem meg, és a kabát, melyet Anya Herrmann úr útján Bécsbe küldött, jó szolgálatot tett. Szabályosan este 7 vagy 8 órakor kellett volna Grazba érkeznünk, sajnos csak másnap reggel 9 órakor értünk oda, mert az előző napokon oly nagy havazás volt, hogy csak lassan haladhattunk és mindegyre / megakadtunk, noha 2 lokomotívunk volt, és csak 3 vagont húztak. - [U/7] A hó a vágányokon fél, egyes helyeken egész lábnyi magasan feküdt; - úgy, hogy a vágányból semmit sem lehetett látni. Lehetetlen lett volna ott hómunkásokat beállítani, hiszen órákig tartó munkájuk 5 perc múlva semmivé vált volna, — az undok fagyos szél azonnal megint hóval takart volna be mindent. - Baden és Neustadt között egy szerelvénnyel találkoztunk, amely 2 vagonból állt, amely elé 5 lokomotívot fogtak be, és még egy nagy hóekét is tolt maga előtt. Neustadtban vártunk egy Gloggnitzból érkezendő szerelvényre, melynek hírt kellett volna hoznia, de valószínűleg nem jutott tovább, hogy olyan sokára sem jött meg. Minthogy e két állomás között csak egy vágány van, nem volt más hátra számunkra, várnunk kellett. 9-től 1 óráig vártunk, amire megváltottak bennünket. Végre megint elindultunk, miután egy harmadik lokomotívot és egy hóekét kaptunk. Ez egy ekéhez hasonlító szerkezet, de az ekelap olyan nagy, mint egy gőzhajó eleje. Való igaz, hogy a vasúttársaság ilyen időjáráskor nemhogy hasznot húzna, hanem veszít; mert nincs sok utas, és ha egy vonathoz 4 vagy 5 lokomotív kell, ez 1 Ligetet.