Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Negyedik könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

„Édes Anyám! Írásod annyira lesújtott, hogy ez a meg nem érdemelt bánat, és a te igaztalan vádjaid végtelen fájdalmat okoztak. — Leveled után azt kellene az embernek hinnie, hogy hálátlan, tékozló fiú vagyok, a család szégyene. - Szememre veted, hogy fösvény, irigy, kapzsi és bizalmatlan vagyok, s emiatt sohasem leszek boldog, kételkedel irántad érzett gyermeki szeretetem és tiszteletem valódiságában, amelyről beszélek, és sajnálsz engem, hogy idáig jutottam. Mindezt együtt szomorú változásnak nevezed, amelyért Te ugyan nem tudsz haragudni, mivel ez nálam természetemből következik, amit nem lehet olyan könnyen elnyomni. Az ég óvjon Téged az ilyen nézetektói! / Ha valami változás ment végbe rajtam, az nem „ide- |N4/i 14] gen" hatásra történt, hanem saját bensőmből fakad, miközben gyermekből ifjúvá, s végül érett férfivá lettem, akinek a nézetei komolyabbak, erősebbek és határozottabbak lettek. Az ifjúnak, aki a világot rózsaszín fényben látta, és maga is még gyenge nádszálként ingadozik, férfiként meg kell ismernie a világ félelmetes komolyságát, meg kell alkotnia saját maga számára az alapelveket és magasabb cél felé kell törekednie — hogy helyét az emberi társadalomban minden erővel betöltse —, és ez az örömteli, erőteljes felfelé törekvés, ez a becsvágy, amely minden embert sarkall — ez a becsvágy, amely a gyakran csak nehezen elérhető cél felé hajtja az emberi szellemet; ez égi fény, ez a törekvő emberi szellem szép bizonysága, amelyet nem szabad összetéveszteni az alantas zsugorisággal és hírvággyal! — Édes Anyám! Úgy tűnik fel nekem, hogy Te mindjárt kezdetben zokon vetted az én csendes, nyugodt természetem, és a Te hevesebb temperamentumod emlegetését. Pedig, mint ahogy nekem sem tehet senki sem szemrehányást csendes természetemért, éppen oly kevéssé hányhatja valaki szemedre a Te élénkebb temperamentumodat, erről egyetlen ember sem tehet, ez egyéni vonás — éppúgy, mint ahogy nem lehet szemrehányást tenni azért, mert az egyik vagy másik embernek szőke, vagy fekete a haja. Én ezt jóakarattal mondtam! Ha sejtettem volna, hogy nyíltszívűen leírt kérésem ilyen nagy vihart támaszt bensődben, inkább / bölcsen hallgattam volna, és most ünnepélyesen megígérem, hogy soha az életben [N4/1151 nem hozom többé szóba ezeket a pénzügyeket, mivel minden szó, mint a viszály magva, termékeny talajra hull. Szavaid után ítélve, édes Anyám! valószínűleg úgy gondolod, hogy idegenektől fogom kölcsönvenni a pénzt, vagy ügyvédek mögé rejtőzve fogom Tőled megszerezni. Isten mentsen az ilyen gondolatoktól! - Hogyan is történhetett voltaképpen, hogy Te a „szülők kötelességeit" és „a gyermekek jogait a szülőiekéi szemben" idézed elmémbe? Egyszerűen csak félreértésből! Te azt hiszed, hogy a szegényebb szülőket mindig jobban szeretik, mint a gazdag szülőket, és a nyomorult Mammon mindig a viszály almája marad a családban. — Én nem viszálykodom a pénzért. - Nem támasztok igényt vagy ónodra, és nincs jogom, hogy Tőled tőkét követeljek, és arra kényszerítselek, hogy „örökrészemel " előre kifizesd; az Isten szerelmére, minderről szó sem volt! Te semmivel sem tartoztál nekem és szabad akaratodból adtad nekem az „ajándékot". Hatalmadban állott és szándékodtól függött, hogy 4000 forint helyett 400 forintot ajándékozz, vagy éppen annyit sem, ha ez Neked nehézséget okoz, - semmire sem voltál kötelezve. — A félreértés csupán onnan származik, hogy erről az ajándékról más-más fogalmunk volt - én másként / értelmeztem azt -, és ennek az az oka, hogy Te nem fejezted ki magadat elég világosan és hatá- [N4/116} rozottan, különben hogyan élhettem volna efelól ilyen hosszú ideig tévedésben? Kérésemet, amely sem követelés, sem koldulás nem volt, úgy fogtad fel, mint a tőke felmondását! A szavakra, amelyekkel megígérted, hogy az én körülményeim és a Te lehetőségeid szerint 4000 forintot adsz, ma, 10 év elteltével már nem tudok visszaemlékezni, és nem fogom vita tárgyává tenni. - De mielőtt arra a véleményre jutnál, hogy halálodat várom, vagy attól félek, hogy Te