Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

kern, hogy vasárnapi díszben jött, fehér mellényben, fekete nadrágban, kesztyűben - pedig hétköznap egészen egyszerűen öltözött. Az itteni fogalmak szerint például nem illett volna őket ismét / felkeresnem, anélkül hogy az ő viszontlátogatását bevártam volna, - és igen ponto- [Ni/173] san számon tartják, hogy ki az, aki a látogatásban soros. Most néném várja a járási elöljáróné neki szóló látogatását, mert most rajta van a sor, annál is inkább, mert néném betegen feküdt, s az elöljáróné még nem érdeklődött afelől, hogy jobban van-e. Ezen okból néném úgy vélte, hogy neki addig várnia kell, míg az elöljáróné meg nem látogatja, és csak ezután jöhet el velem hozzájuk; - lehet, hogy a látogató már holnap eljön. „Ez elég hosszú várakozás lehet, mondtam tréfásan, szívesen láttam volna viszont Tinát. így azonban nem lehetséges, hogy vele közelebbről megismerkedjem; feltéve, hogy valóban kedvem lett volna megkérni a kezét." „Ha én most veled mennék, mondta néném, megszegném a helyi szokásokat, mivel most előbb az elöljárónénak kell minket felkeresnie." „És, vetettem közbe, ha mégis egyedül mennék oda?" „Egyedül odamenni? - Ah, az nem illik," - válaszolta Mina. Nesze neked. Ebből nem látok kiutat. Elmondtam neki, hogy egy nagyvárosban ezt egyáltalán nem követnék ilyen pontosan, és tréfásan kritizáltam ezt a kisvárosi felfogást. Néném / nem haragudott meg, csak nevetett tü- [Nl/174] relmetlenségemen, és megígérte, hogy ha akarom, ő közvetítene közöttünk — de akkor: nagyon határozottnak kell lennem. —. „Ilyen módon lehet ezt, folytatta, a legjobban összehozni. Ha valóban komoly szándékod van őt feleségül venni - ezt csak gondolom -, én nem foglak sem rábeszélni, sem lebeszélni — én csak feltételezem -, ez már egyedül csak a Te dolgod." „Hát jó" - vágtam szavába, hogy a végére jussunk, „és ha tényleg el akarnám venni —" „Ej, hát akkor csak írnod kell nekem, amikor már otthon vagy — és valóban el akarod venni —, és akkor egy alkalommal, amikor éppen megfelelő, elejtek egy szót; és meglátom, hogyan fogadják, hajlanak-e rá, vagy nem. Akkor tudni fogod, hogy hogyan állsz." „Szóval kedves néném, azt gondolod, hogy nem formális leánykéréssel kell kezdeni, hanem először mellékes körülmények, és elejtett szavak stb. révén kell kideríteni - amit így neveznek: a csatát megvívni — így van?" „Igen" - viszonozta, és nevetnie kellett rajtam; „tudok egy esetet Pforzheimben, folytatta, ahol egy fiatalember, / rokonom, rajongott egy kislányért, és el akarta venni, de az nem tudott [Ni/175] róla; és a fiatalember mindig halogatta a leánykérést, mert félt, hogy elutasító választ kap. Megígértem neki, hogy szólok az érdekében." „Ez nagyon szép volt tőled, feleltem, ilyen módon a fiú most neked köszönheti boldogságát, és köszönettel tartozik Neked." „Ami azt illeti, csak köszönettel tartozik, válaszolta, mert így megtudta, hogy hányadán áll, és ne epekedjen tovább hiába. - Mert a leányka nekem bevallotta, hogy sohasem akar férjhez menni, hanem kolostorba vonul. —" „Óh!" sajnálkoztam, „Ez talán velem is megeshetne, hogy csak ennyiben tartoznék Neked hálával" - de nem, ezt nem mondtam, csak gondoltam. „Hát jó, véltem, először várjuk most meg az elöljáróné látogatását; és másodszor, ami a közvetítést illeti Tina és köztem - erre még időt engednék magamnak és még megfontolnám." Ekkor a mellékszobából halk neszezés hallatszott. Nagybátyám felébredt délutáni álmából és Mina sietett kávét készíteni neki. — /