Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Első könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

„Éljen boldogul!" - kiáltottuk mind a ketten, és éppen annyi időnk maradt, hogy szívből megcsókoljuk egymást. A vonat lassan megmozdult, és azt kiáltottam: üdvözlöm a kedves családot! Keszkenőjével intett, és lassan eltűnt. Ott álltam egyedül, a búcsúzási jelenet könnyeket csalt ki szememből, gondolataimba merülve lassan lépegettem a város felé. - A jelenet még most is úgy lebeg emlékezetemben, mintha / tegnap éltem volna át. Miképp változik minden! A tervek, melyeket akkor szövögettem, [N csak légvárak maradtak, nagyon kevés valósult meg belőlük, és ha néha visszagondolok rájuk, mosolyognom kell. Car/ban is bizonyos tekintetben némileg csalódnom kellett, kezdetben sűrűn írt, majd egyre ritkábban, míg végül utolsó levelemre nem is válaszolt. — Carl derék fiú, meg vagyok róla győződve, hogy ha ismét odakerülnék, vagy a sors máshol összehozna, ismét a régi lenne; - sajnálná a dolgot, mentegetné magát, s igaz barátságáról biztosítana. A helyzet okát részben abban vélem megtalálni, hogy én mindig hosszú leveleket írtam, választékos kifejezéseket beleszőve, és végig szép egyenletes kézírással, ő pedig rossz stílusban, gyakorlatlan kézzel, kényszeredetten. Ő is érezte ezt, és úgy hiszem, ezt szégyellte. — Nem volt ő nehézfejű, de hiányzott az olvasottsága, csak a legegyszerűbb történeteket olvasta, melyeket / szülei gyermekeiknek nyújtottak, nem lehetett mást várni; a papok vezetése [N alatt álló olasz iskolák nem értek sokat; és egyáltalán, saját szülei, akik maguk is csak kevés tudományos ismeretnek voltak birtokában; a magasabb képzést fiuk számára fényűzésnek és nem feltétlenül nélkülözhetetlennek tartották; elég az, hogy fiuk maga is elismerte tudatlanságát, sajnálta, hogy az idő most már visszahozhatatlanul elveszett, és nem volt meg a bátorsága, vagy még inkább nem fordított rá időt, hogy könyveket olvasson, s energiát fordítson arra, hogy tovább képezze magát; így könnyelműen azt gondolta, hogy kevés szabad idejét, amellyel rendelkezett, inkább kellemesen tölti el, hogy a sok munka után felüdüljön. Az ilyen ember számára természetesen a levélírás hatalmas feladatnak tűnik, amelyet csak nagy fáradsággal lehet elvégezni. Anyja gyakrabban írt nekünk, és minden alkalommal megemlítette, hogy Carl I üdvözletét [N küldi nekem, egyetlenegyszer Cristine is üdvözölt. Legutóbb körülbelül a következő szavakkal írt anyámnak; — ez volt utolsó levele: „Anyai szívem örömével tudatom Önökkel, hogy Cristine leányom menyasszony; - egy veronai kereskedő felesége lesz, remélem, hogy boldog lesz, ez egyetlen vágyam. így lassan elhagy mindenki! fiaimról gondoskodtunk, az ő sorsuk úgy hozza, hogy itt, vagy ott éljenek, és leányaimnak, akik közül Cristine kezdte meg a sort, férjüket kell követniük; - végül egyedül maradok, és egyetlen örömem az a gondolat, hogy tudhatom, gyermekeimről megfelelően gondoskodva van. - Ki tervezheti meg a jövőt? az ember sokszor csalódik, és légvárakat épít. Ki hitte volna még egy éve, hogy Cristine sorsa így alakul? így váratlanul az történik, amire álmunkban sem gondoltunk volna. Végül nem az teljesül, amiben reménykedtünk. — Kérem, közölje kedves fia urával is Cristine leányom eljegyzésének hírét, ami őt valószínűleg / érdekelni fogja, és [N leányom utolsó üdvözletét. A család többi tagja is üdvözli. —" Az utolsó mondatnak, nem tehetek róla, végtelenül szarkasztikus csengése volt. Valószínű, hogy a kedves jó leányka, akinek Veronában kis híján szerelmet vallottam, szívesen emlékezett rám; és, bár sohasem beszéltem neki a közös jövő lehetőségéről, talán mégis arra a lehetőségre mert gondolni, hogy néhány év múlva feleségül veszem. - Oh, ha így lenne! És bizonyára így is van. - Azt gondolom, anyja, aki nagyon ismerte leánya szívének titkos érzelmeit, ezzel áltatta magát, és terveket szőtt. - Miközben én egykedvűen hallgattam, a levélváltást is megszüntettem, amiért természetesen Carli hibáztattam.