Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - [Gondolatok a háborúról| (Ford.: Zimányi Magdolna)
[Gondolatok a háborúról] [F/117 j [dátum nélkül| Két fiú civakodott, mindegyik úgy gondolta, hogy a másik becsületében sértette meg őt. Már heves, fenyegető arckifejezések jelezték, hogy a szóváltás elérte azt a pontot, hogy tettlegességbe menjen át. De mindketten tudták, hogy keblük dühén olyan mértékig uralkodjanak, hogy ahelyett, hogy a civakodás verekedésben végződnék, csak sokatmondó fenyegetés formáját öltse, és mindegyik imponáló hangon kiáltotta a másik felé, hogy még hallani fog felőle! Mindkettejüknek több fivére volt, és ezeknek sok barátja és pajtása, akik gyorsan eldöntötték, hogy az egyik vagy a másik oldalhoz csatlakoznak-e. „Ezt nem hagyom magamon! Te nem vagy eszednél! A beképzelt E-t majd móresre tanítjuk! Gyávaság lenne a dolgot ennyiben hagyni! Jól el kell vernünk! Csak nem gondolja ez az ostoba fiú, hogy -" s így tovább. így beszéltek az élénk vitában a hangadók. - Mindegyik csapat felmérte a másik fenyegető felállását, és nem a legudvariasabb kifejezésekkel meghívták egymást délutánra a város melletti mezőre, hogy szavaikat tettek kövessék. Megjelent a két tábor. - A nagyjából egyenlő erejű csapatok közeledtek egymáshoz, mindegyik a saját vezetőjével, míg körülbelül 100 lépés távolság volt közöttük. Most szünet állt be. Itt-ott egy-egy fenyegető ököl emelkedett fel a fejek fölé, / amelyre viszonzásul szidalom kö- [F/118) vetkezett. - Egyszerre általános Hurrá! hangzott el, és elkeseredetten egymásnak rohantak. Miután már egy ideje tartott a küzdelem, és a küzdők harmada kék foltokkal, szakadt ruhában, szétzilált hajjal, némelyikük kisebb vérnyomokkal kivált a küzdelemből, és a levegőt fájdalomkiáltásokkal töltötték meg, a buzgalom némileg alábbhagyott - néhányan meneküléshez folyamodtak, mások szerényen visszavonultak, akikhez a fennmaradók méltósággal csatlakoztak, azzal a büszke öntudattal, hogy ők a harcot becsülettel végigküzdötték -, keblükben az ellenfélről alkotott, legnagyobb mértékben közepes véleményt táplálva. - És ezt háborúnak nevezik! Amit a való életben háborúnak neveznek, háborúnak a szó legszorosabb értelmében, ez a borzalmas szó és irtózatos szerencsétlenség, amely országokat elpusztít, emberek millióit koldusbotrajuttatja, javaikat, birtokukat és életüket is elrabolja, egy csapásra megsemmisíti a virágzó jólétet, amelyet szorgalom és hosszas erőfeszítés által szereztek, szétzúzza a családok boldogságát, és még ezerszeres nyomorúságot hoz az emberiségre, — és, sajnos, mindezt a legcsekélyebb okok is létrehozhatják. - Ha hatalmas királyok és birodalmak mértéktelen / becs- [F/119] vágyukban és gátlástalan uralomvágyukban minden határt átlépnek, és büszkeségükben megsértve kölcsönösen hadat üzennek egymásnak, akkor mindig az ártatlan népek azok, amelyek a következményeket keservesen megtapasztalják. Ezreket és ezreket zavarnak ki békés boldogságukból, és az országban terjed a rémület. — Minden faluból elviszik a fiatal erőket erőszakkal, hogy a bevonultak megkívánt jelentős létszámát kiállíthassák. Vészjelzések hangzanak minden tartományban, a rémület kiáltása száll szájról szájra, faluról falura: „Az ellenség a határon áll!" A magas Cs.[ászári] kormányzat nevében nagyhangú, frázisokkal teli proklamációkat hirdetnek ki, az előttünk álló háborút, mint elkerülhetetlen és szent háborút ábrázolják, a hazafiak nemes érzelmeire apellálnak — mert (most szükség van rájuk!) — „a haza veszélyben van!!!"
