Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Első rész

embertársaiknak valamilyen szívességet tegyenek, amit az olaszoknál (dicséretükre legyen mondva) nagyon gyakran tapasztaltam, megkérdezte: chi cercate? to - mire ezt válaszoltam: il Signore Lederhas, sarto da nomini, ()tl mire szó nélkül megnyomott egy, az ajtó jobb sarkában lévó'gombot, melyet a sötétben addig észre sem vettem, és gyors léptekkel tovább ment. - Kis­sé elcsodálkozva magatartásán azt gondoltam: ez az ember vagy nagyon goromba, vagy nagyon udvarias — és meg akartam tüzetesebben nézni a pontot, melyet megnyomott; erre felpattant egy kis ajtó — (az egész kapu közepén). — „Ejha, ez igazán szép" - mondtam magamban, s beléptem, magam mögött becsukva a kis ajtót. ­Felmentem azon a lépcsőn, amelyen már jártam, mikor Carl\ felkerestem; - az ajtót zárva találtam, s a házmesterné utánam kiáltott, hogy a másik lépcsőn menjek föl, mivel az a műhely ajtaja, és este mindig zárva van; - megfordultam és úgy tettem, ahogy mondta. ­Mikor felértem, kissé vártam, hogy a futás után kifújjam magamat, és bekopogtam. - Eg}' hangot hallottam, mely így kiáltott: „Marietta" — majd csinos, kb. 12-13 éves szőke kislány nyitott ajtót. - Láthatólag csodálkozott látogatásomon, — de mikor németül megszólítottam, hogy „Jó estét, kisasszony, itthon-e van tisztelt Édesanyja:'" - már tudta, ki vagyok, és gyorsan átfutott a másik szobába, hogy anyjának bejelentsen. — A barátságosan elém jövő hölgynek, aki a legszívélyesebb szavakkal, Isten hoztával üdvö­zölt, kezet csókoltam. 1000-szer / bocsánatot kértem, hogy ebben az öltözetben és ilyen későn |U/96| keresem fel házukat, és venném igénybe szívességüket — de úgy gondoltam, hogy akkor cse­lekszem helyesen, ha kedves meghívásuknak és ígéretemnek eleget teszek, és, ahogy őmaga mondta, semmilyen körülmények között sem megyek fogadóba. — Ó biztosított arról, hogy iga­zán megharagudott volna, ha csak másnap tudta volna meg, hogy már az előző nap megérkez­tem, és máshová szálltam. ­Ezután hellyel kínált, és hideg ételeket tálalt fel, e szavakkal: „Vegyen, kérem, kedves Heinrich; ne zavartassa magát, hiszen itt otthon van." — Az asszony és leányai, Christine, Marietta és Nina az asztalnál ültek és kézimunkáztak, és a két kisfiú, Theodor és Luigi egymással játszottak, és olykor engem nézegettek csodálkozva. ­Én a kis társaságot azzal szórakoztattam, hogy elbeszéltem utazásomat Milánóba és vissza Ve­ronába.. — Carl és apja nem voltak otthon, Carl azonban hamarosan megjött - és mily nagy volt öröme, mikor egészen váratlanul meglátott. — Úgy gondolta, hogy egy vagy két nappal később jövök csak meg. ­Apja, aki félórával később érkezett haza, ugyanúgy meg volt lepve, és e szavakkal lépett a szobába: „Nohát, megérkezett!" ­Egy szóval, úgy fogadtak ezek a jólelkű emberek, mintha saját gyermekük lennék - és addig kellett ott maradnom, míg Carl vándorkönyvét Magyarországból visszakapja. - Vele a követ­kező volt a helyzet: Carl Paduában született, de mivel kora gyermekkora óta Veronában lakik, vándorkönyvét itt állították ki, s ezt egy bécsi útjához már fel is használta. De mivel apja született magyar volt, és Budáról származott, Veronában pedig nem szerzett polgárjogot, fia vándorkönyvét Budára, a magyarországi helytartósághoz kellett küldeni, hogy Carl engedélyt kapjon a külföldre utazás­' Kit keres? (olasz). Ml Lederhas urat, szabó a mestersége (olasz).

Next

/
Thumbnails
Contents