Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Életem története, bevezetésül naplómhoz (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

egy csomó verset és dalt szerzett. - Sokat kívülről is tudott, és gyakran az egész társaságot ezzel szórakoztatta. A tél elmúlt — Carl és én már továbbutazásra gondoltunk Hamburgon át London és Párizs felé, amikor 1848. február 24-e, hirtelen, mintegy elektromos ütéssel, egész Európát megrázta, és a nemzeteket felébresztette letargikus álmukból: „Párizsban kitört a forradalom!" - minden utcán ezt az ámulattal teli kiáltást lehetett hallani, és minden órában új távirati hírek érkeztek; s ezen nevezetes és váratlan esemény hírétói rendkívül izgatottan az emberek az utcán sétálgattak, és senkinek sem volt kedve dolgozni. Népgyűléseket tartottak, az egész város nyugtalan volt; - petíciókat küldtek a királyhoz, amelyeket egyáltalán nem, vagy alig néhány pontban fogadtak el - így olybá tűnt, hogy itt is forradalom kitörésétói kell tartani, s ez be is következett. Március 19-én éjjel volt a borzasztó utcai harc, ahol testvér testvér ellen harcolt. - Egész éjjel hallani lehetett a tompa ágyúdörgést, / és a puskaropogást, és vagy 6-7 helyen tűz is ütött |É/46| ki, amelynek eloltásával senki sem foglalkozott. - Borzalmas és rémületes éjszaka volt, és a Hold sápadt orcájával, csendesen és komolyan szemlélte alant a gyilkos munkát. - Végre hajnal felé, amikor a holttestek már halomban borították a barikádokat, a király megálljt parancsolt a mészárlásnak, és a lövöldözés elhallgatott. A rombolás, amit később láttam, a felszakított utcakövezet, sok helyen üvegcserepekkel borítva, — itt-ott olajtócsák, - döglött lovak, a földön fekvő holttestek és sebesültek, ez borzalmas volt! Ezt a forradalmat még több követte más városokban is, és a társadalom élete teljesen kizökkent a kerékvágásból. Hol lehetett itt utazásra gondolni? Annál is kevésbé, mert Angliából, Franciaországból és a német államokból minden idegen állampolgárt kiutasítottak. Bele kellett törődnünk sorsunkba - fel kellett adnunk terveinket, és Carl, aki már több levelet kapott szüleitől azzal a felszólítással, hogy térjen haza, mivelhogy Itáliában is kitört a háború, eleget tett a hívásnak és elváltunk - talán hosszú időre! Barátomat azóta se láttam. — Nekem sem maradt más hátra, minthogy hazautazzam, annál is inkább, mert a 3 esztendő is vége felé járt. Mohón olvastam az újságokat, főként a Magyarországról szóló cikkek érdekeltek rendkívül. / Az én drága hazám, amelyik oly sokáig tétlenül, ölbe tett kézzel nézte a többi népeket, fel- [É/47] kelt - erejének tudatában, mint egy oroszlán, megrázta sörényét és ledobta bilincseit; - az én szeretett hazám felett is felkelt a szabadság aranyos, ragyogó napja, amelynél az egész nemzet ujjongva melegedett. — Igen, a magyaroknak sem szabad a civilizáció követelésében más nemzetek mögött elmaradniuk, s ugyanolyan jogon követelhetik a szabadságot! Csak durva és műveletlen népek maradtak ki a szabadság szellemének általános hatása alól, akik a saját értékük büszke öntudatától nem voltak áthatva, és a szabadság géniusza elkerülte őket. Május elsején elhagytam Berlint, és vonaton Drezdát, Prágát érintve sietve Bécsbe utaztam, onnan pedig gőzhajóval Pestre. Végtelenül jóleső érzés volt újra látni a magyar vidéket, magyar falvakat — s minden, a vízparton álló parasztban honfitársamat láttam. Hazám most sokkal szebbnek tűnt, mint valaha, és Pest egyenesen csodálatos volt. Este 10 órakor érkeztem meg. Kimondhatatlan örömmel zártam szüleimet és testvéreimet karjaimba - ez volt számomra a legnagyobb ünnep! Pesten mindenki ujjongott a boldogságtól az elért eredmények felett — minden ablakban 3 színű zászló lobogott, a férfiak a kalapjukon szalagot és tollat viseltek, sőt még az asszonyok is nemzetiszínű szalagot és / kokárdát hordtak. Az öröm ragyogott minden arcon, és a hajdani [É/48] ellenségek is összeölelkezve jártak; minden harag felejtve volt. - Oh, szép idők, miért is nem maradhatott mindig így?! -