Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Életem története, bevezetésül naplómhoz (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)
Azonban ezzel az útlevéllel sajátos volt a helyzet, hogy világosan fejezzem ki magamat, igazán pechünk volt. Miután Carl Itáliában született, de atyja magyar volt és Itáliában még nem nyert polgárjogot, az ő útlevelét hivatalból Budára küldték láttamozás végett. A hivatalnokok azonban nem tudták felfogni, hogy mit keres egy itáliai náluk Budán, és az útlevelet elintézetlenül küldték vissza. Ily módon az útlevél 4-szer utazgatott ide-oda, / s eközben 4 tel- [É/40] jes hét telt el. Erről az időről csak azt mondhatom, hogy életem azon szakasza volt, amelyről elkiálthatnám „Árkádiában éltem én is!". Cárinak sok testvére volt, ezek közt a legidősebb húga, Christine volt az, aki iránt egyre inkább eltöltött a szerelem. Akkor még csak 14 éves volt, de oly fejlett (mint ez Itáliában általános), mint nálunk egy 16-17 éves leány. Mikor először megláttam, mintha előérzetem támadt volna, és lelkiismeretem megszólalt: „Heinrich, ez a lány veszélyes lehet számodra!" - Eltökéltem, hogy lehetőleg nagyon udvarias, de mégis hűvös és közömbös leszek vele szemben, és igyekszem elkerülni közelségét, különösen pedig az asztalnál szeme pillantását. — Körülbelül 14 napon át képes voltam legyőzni magamat, de azután nem ment tovább a dolog, kiestem szerepemből. A szerelem hadba vonult ellenem, és én alulmaradtam. Hamarosan túl gyakran néztem a sötét szemekbe, és pillantásunk gyakran akaratlanul is találkozott; így kezdetben szinte elvesztettem önuralmamat. Szemünk pillantását kölcsönösen megértettük, de mégsem szóltunk egy szót sem egymáshoz. Később már a nyelvem, mint érzelmeim tolmácsa, gördülékenyebb lett, s naponta mondtam neki valami szépet. — Szép időben többször mentünk mind együtt / egy közeli faluba, ahol labdázással, vagy [É/41] Boggi játékkal* töltöttük az időt 9 , és kisebb kirándulásokat tettünk. Itt magukra hagytam a játszókat, a közelben csörgedező patak partján nefelejcset és ibolyát kerestem, csokorba kötöttem, és szárnyra kelve vittem neki. Mily találóan mondta Schiller: „A legszebb virágért kimegyek a rétre, hogy a szerelmemet ékesítsem véle.(!)" Bűbájos mosolya egészen boldoggá tett. Hazafelé menet karomat nyújtottam neki és oldalán oly rövidnek és kellemesnek tűnt az út, hogy szívesen mentem volna így tovább egész éjjel. Esténként gyakran néztem a kőhídról a folyó ezüstösen csillogó, a Hold által megvilágított hullámait, mélyeket sóhajtottam, és beszívtam az itáliai levegőt, — megszólítottam a Holdat, legyen szószólóm, ábrándoztam és boldog voltam. — Jóllehet Carl útlevelének késlekedése mindkettőnket sújtott, mert már régóta hegyen-völgyön túl lehettünk volna — nekem azonban mégis kétszeresen kellemes volt, mert a szeretett leány közelében lehettem. — Örültem az utazásnak, és féltem a búcsúzástól. — Végül Louis szerzett a barátomnak ideiglenes útlevelet, melyet a hadsereg állított ki, amellyel azonban csak belföldön utazhatott — s ha az igazi megérkezik, azt majd utána fogják küldeni. — Ezért a / nápolyi tervet feladtuk és egyelőre Tirol felé utaztunk. - [É/42] Utunk Vicenzán át Velence felé vitt. A világhírű lagúnavárost még egyikünk sem látta. - Innen Bassanón át Innsprukba mentünk. Itáliai játék, melyet nagy fagolyókkal játszanak. ) A Boggi játék leírása az „Utazásom leírása és naplóm 1845,46 és 47/48 3 esztendejében" c. naplókölet 105. oldalán [U/105 old.] található.
