Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Napló. Negyedik könyv (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

1000 forint folyt el már az üzleten át az utóbbi 6-8 évben, amelyet jobb vezetés alatt inkább bevételezni kellett volna. Ugyanolyan mértékben, ahogy süllyedt, emelkedhetett volna, és 10 000 forint veszteség helyett lehetséges lett volna 10 000 forint nyereséget hozni, - ami tisztán 20 000 forint nyereséggel gyarapíthatta volna a vagyont! - Ebben hatalmas pazarlás és po[N4/123] csékolás rejlik, ami ellen / semmit se teszünk, és hagyjuk, hogy ez megtörténjék velünk! Mennyi vesztesége lett volna még ezen felül is atyámnak, ha én nem segítek minden felmerülő szükséglet alkalmával effektív áruátadással - saját beszerzési áron! - így gyakran olyan service-t adott el, amely üzletében nem is volt meg, és majdnem az egészet tólem hozatta át —, amiből nyilvánvaló károm származott, annál is inkább, mert egyrészt gyakran sokáig kellett várnom a pénzre, másrészt saját magamat pillanatnyilag megfosztottam az árutól, és ezzel sokszor elszalasztottam egy kínálkozó üzletet. Ez az egyetlen, de nem lebecsülendő támogatás, amit Atyámnak tudtam nyújtani, és örültem volna, ha Atyám ezeket a nagy szívességeket legalább belátta, és méltányolta volna. — Hogy a dolog nem maradhat így, ez kézenfekvő. A károk ellen mindig védekezni kell. 4-féle megoldás lehetséges: 1) Atyám eladja az üzletet. 2) Társat vesz maga mellé. 3) Eladja életjáradékért. 4) Bérbe adja. — Nem akarom durva erőszakkal valami változásra kényszeríteni, de úgy hiszem, hogy kötelességemnek teszek eleget, amikor a helyzetet komoly szavakkal megvilágítom. Fel kell hívnom a figyelmet a következményekre. — Amit eddig elvesztettünk, nem lehet behozni, az az idő [N4/124J visszahozhatatlanul elveszett, most már csak arra kell törekednünk, / hogy az üzlet hiányát ne a lakbérből pótolja. - A lakbérnek elkülönített kasszába kell befolynia, és nem szabad bolti kifizetésekre felhasználni! - A lakbérből csak a házadót, javításokat és kamatokat kell fizetni. Az üzletnek azonban ki kell fizetnie saját adóját, a fenntartás költségeit és az egész háztartást. — Kísérletet kellene tenni, éspedig haladéktalanul — és azután aszerint, hogy kiállja-e a próbát az üzlet egy egész éven át, vagy sem —, eszerint kellene cselekedni. Ha Atyánk nincs abban a helyzetben, hogy ezt a feladatot teljesítse, akkor kötelessége megszüntetni az üzletet! — Az ellenállásnak, amelyet Atyám minden hasonló javaslattal szemben tanúsít, egyik fő oka: hogy úgy gondolja, az üzlet eladása, vagy másnak való átadása után már nem látogathatná az üzlethelyiséget, mintha ott már nem lenne semmi keresnivalója sem, és ez a gondolat az, amely őt bántja — mert az üzletben való tartózkodás a megszokás által már második természetévé vált. — Ettől ugyan nem kellene félnie! azt hiszem, bármelyik utódja örömmel venné, ha atyánk az üzletben naponta megjelenne, úgy, mint régen, és kedve szerint ott tartózkodnék, kényelmének és szokásainak megfelelően. - Azt gondolnám, hogy Atyám az új körülmények (N4/125] között még / megkönnyebbülést is érezne, hogy a bolt oly sok gondját, amelyek annyira súlyosan ránehezedtek kedélyére, ezáltal levették az ő válláról! Atyánk még ez után a „memorandum" után is megmaradt önfej őségében. Én pedig most hagytam az útján menni, és hosszú ideig nem említettem a dolgot. Ezáltal, ha szabad így kifejeznem magamat, kissé feszült viszony volt kettőnk között. Az idő óta, amikor a dolgot szorgalmazni kezdtem, és anyámmal, testvéreimmel és sógoraimmal erről beszéltünk — körülbelül 3 év telt el.Végül egy napon egészen váratlanul őjött azzal az ajánlattal: hogy most (ez 1864. novemberében történt), átvehetem az üzletét. — Jóllehet nem reménykedtem felfogásának ilyen megváltozásában, és teljesen meg voltam lepve, belementem ebbe, hogy atyám szomorú és tarthatatlan üzleti helyzetének véget vethessünk. A átadást a következő év február 1-jére tűztük ki, és ugyanezen év, 1865. januárjában kezdtük meg a leltározást. /