Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Életem története, bevezetésül naplómhoz (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

kis sétát tehessünk, mily boldogok voltunk! Hát még, ha a Nagyapa megígérte, hogy egy szép vasárnap elvisz a Svábhegyre, végtelenül boldogok voltunk, és féktelenül örültünk, már az előző szombaton minden percben az ablakhoz futottunk lesni, jó idő lesz-e holnap, és vala­[É/4] hányszor egy felhőt pillantottunk meg, aggodalmunkban / gyorsan egy Miatyánkot imádkoz­tunk; és az éjszaka folyamán hétszer ébredtem fel, és forgolódtam ágyamban attól félve, hogy elalszom. Szüleink nagy gondossággal neveltek minket, amiért ma is hálás vagyok; - ah, de minden hála csekély, nem ér fel azzal a sok gonddal és bánattal, amelyet a gyermekek nekik okoznak; - mennyi szeretettel, fáradhatatlan szorgalommal és buzgalommal gondoskodik arról egy házi­asszony, egy anya, hogy gyermekei semmiben se szenvedjenek hiányt, hogy minden jó kerék­vágásban menjen, s mily lelkiismeretesen fontolja meg előre, miképp teheti boldoggá gyerme­keit, s mire taníttassa őket, amire az életben szükségük lehet. A szeretetteljes anya mindenen rajta tartja szemét, és hamar felismeri, hogy mire van szükség; — milyen gyengédséggel keresi az anyai szív az alkalmat, hogy megörvendeztesse gyermekeit; névnapon, és különösen a szent karácsonyestén egyetlen gyermek sem maradt ajándék nélkül. A gyermekek öröme az anya számára boldogító látvány, gyengéd érzések töltik el keblét, szíve hevesebl>en dobog, s könnyes szemmel tekint le a kisemberek bájos, boldogságtól sugárzó arcvonásaira. Az anyai szeretetet semmi sem múlja felül! — Gyermekkorom első éveiben gyakran voltunk betegek, mondhatom, ritkaság volt, ha közü­[É/5] lünk, testvérek közül egyikünk sem feküdt ágyban. - A legtöbbször egyikünk a / másikat vál­totta fel. Ennek következtében halt meg két testvérem, Marie és Agnes is. Mily fáradhatatlanul és pihenés nélkül ápolt minket jó Anyánk, sokszor éjszakákon át az alvásról is lemondott, hogy ágyunk mellett virraszthasson, és lélegzetvételünkből figyelhesse betegségünk alakulását. Egyszer én is súlyos beteg voltam, sárgaságot, utána agyhártya- és mell hártyagyulladást kap­tam, de úgy tetszett Istennek, hogy kiragadjon a krízisből, és lassanként erőre kaptam. Amint felgyógyultam, megleptek egy ulánus csákóval, egy háziköntössel, papirossal, ólom- és fakato­nákkal, és a királlyal se cseréltem volna. — A mi nevelésünk olyan volt, s anyánk olyan bölcsen és kiválóan irányított minket, hogy va­lamennyien jámbor, illedelmes gyermekek lettünk, minden tekintetben engedelmesek vol­tunk, és sohasem szálltunk szembe szüleink parancsaival. így mindegyikünknek melegen érző, jó szíve volt és szelíd természete, ez utóbbi különösen Hedwigre, Stefanie-ra és rám jel­lemző, én mindig csendes és hallgatag voltam, és később is mindig elkerültem iskolatársaim pajkosságát. Mindig jobban hajlottam a csendes, zajtalan foglalkozásokra, és szívesebben raj­zoltam, írtam, olvastam, kartondobozokat ragasztottam, míg iskolatársaim inkább a Városli­getben labdáztak, télen pedig a jégen korcsolyáztak. ­(Lokheimer) nagyapám, aki nálunk lakott a házban, azaz helyesebben mi laktunk az ő házá­[É/6] ban; rendkívül / szeretett minket, átölelt minket, és sokat tréfálkozott velünk, ezen mindig nevet­nünk kellett, és legnagyobb örömünk az volt, ha szabad óráiban velünk játszott. — Ha jókedve volt, szökdécselt és a magasba ugrott, s nekünk utánoznunk kellett őt; máskor meg akart fogni, hogy megkínáljon egy szippantás tubákkal, amitől mi szörnyen féltünk, és mindig elfutottunk előle; sok­szor két ténle közé fogott, homlokunkon egy tincset kezével körbeforgatott, mint egy verkli fogan­tyúját, közben egy régi német dalt dúdolt, s nekünk csendben moccannunk sem volt szabad. ­Legnagyobb öröme az volt, ha a Svábhegyre vihetett minket, ahol minden ösvényt ismert, sokszor Makkosmáriáig vagy Budakeszire is elvezetett, hogy derekasan megtanuljunk gyalogolni; senki­nek sem volt szabad fáradtságról panaszkodnia, különben máskor nem mehettünk volna vele. Út­közben megmutatta nekünk, hogyan művelik a földet, mindenre felhívta figyelmünket, megtaní­totta a fák nevét, pillangót és bogarat fogott nekünk, s dicsérte Isten szép természetét!

Next

/
Thumbnails
Contents