Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Életem története, bevezetésül naplómhoz (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

Néha Atyám is velünk jött, de ez nagy ritkaság volt, mert munkája nagyon elfoglalta, akkoriban építtette a Hajós utcában álló ház egyik részét, s minden vasárnap odament intézkedni. Fenn a Svábhegyen volt akkoriban négy egymás mellett álló ház, melyeket együtt a / „Négy [É/7] ház"-nak neveztek, az egyikbe mindig betértünk reggelizni Mirl asszonyhoz, aki néhány évvel azelőtt a háziasszonyunk volt, s mindig szívesen fogadott minket. 1831-ben, július közepén történt, hogy kitört Pesten a kolera. Mivel gyakoriak voltak a halálesetek, a nép egyre izgatottabb lett, különösen miután a betegséget ragályosnak nyilvánították, és minden Pestre vezető utat lezártak, a hajóhidat is. Ezzel minden közlekedés megszűnt. A csőcselék az utcán gyülekezett, egyik fele azt akarta, hogy ismét nyissák meg az utakat, a tömeg másik része pedig ellenezte ezt, és így nyugtalankodásokra és utcai csődületekre került sor. — Anyám akkor velünk, gyermekekkel fent lakott a Svábhegyen az említett házban, s egy napon Mirl asszony a budai hetipiacról hazatérve, rémülten esett be az ajtón, és így kiáltott: „Az Isten szerelmére! Pesten háború van! Lőnek!" - többet nem is tudott elmondani, csak annyit, hogy Pesten a csőcselék a többszöri felszólításnak, hogy oszoljanak, nem engedelmeskedett, mire a katonák közéjük lőttek, és többen életüket vesztették. Még azt is mondták, hogy senkinek sem szabad az ablakon sem kinéznie, mert lelövik. Ez a hír természetesen rendkívül nyugtalanította Anyámat, hiszen Apámat és Nagyapámat Pesten tudta. A hajóhidat már megnyitották, de csak olyan személyek közlekedhettek rajta, akik passzussal voltak ellátva, és az eddig megszokott sorompókon kívül még számos korlátot állítottak fel. Miután Anyám /meggyőződött a dolgok valódi állásáról, és a Pesten maradt két úr megnyugtat- [É/8] ta őt, visszatért hozzánk. Az útvonalon azonban, a Svábhegy lábánál, a passzust kérték tőle, amelyet ő nem tudott felmutatni, mivelhogy Pestre menőben nem is volt szüksége erre senkinek, így vissza kellett térnie a Krisztinavárosba, hogy kiváltson egyet, ami nagy nehézségek árán sikerült is neki. A sorompónál álló egyén, aki csak egyszerű munkásember vagy vincellér volt, meghökkent a gyorsaságon, amellyel anyám a kívánt papírokkal megjelent, gondosan megnézegette, minden oldalt megforgatott, hogy vajon valódi-e, és végül is azt mondta: „Tudja asszonyság, én nem tanultam olvasni, de barátom, aki a következő őrhelyen áll, iskolát járt — jöjjön velem oda." Anyám készségesen követte. A következő őr ugyanúgy tett, mint bajtársa, és bevallotta, hogy tudott valamikor olvasni, de már rég elfelejtette, mindazonáltal látja az asszonyság becsületes ábrázatáról, hogy az írás valódi, s nagylelkűen mondta: „Átmehet, jól van." Hasonló dolgokban pusztán túlzott elővigyázatból, gyakran történnek a legnagyobb ostobaságok, a hivatalok mind konfúzusak, semmi sem megy a maga rendje szerint úgy, mint régen; és a tisztségviselők, akikre a város kormányzása bízatott, gyakran vezetnek be olyan szabályokat, amelyek roppant pedánsak, mégis nevetségesekké válnak. Vajon nem fordulhat-e elő, hogy pl. egy passzus tulajdonosának kolerája van? / Az uralkodó nyugtalanságnak csak az vetett véget, hogy Dr. Stáhly nyilvánosan visszavonta, [É/9] hogy a kolera ragályos lenne; igaz ugyan, hogy erre a kijelentésre a nép kényszerítette őt, amely megragadta és az utcára hurcolta. — Időközben 6-7 éves koromban kaptuk fivéremmel az első tanítót, akivel az ábécét, s lassanként az olvasást is megtanultuk. Én kedvvel és örömmel tanultam, jól emlékezem, hogy az első napon 5 betűt ismertem meg, és ez nagyon boldoggá tett. Hamarosan megtanultam betűzni, s Anyám gyakran látott könyvvel a kezemben, amint ezt recitáltam: „a-b ab", vagy „b-a ba". Amikor már tudtam olvasni, gyakran kaptam kis, képekkel illusztrált elbeszélésköteteket, és nagy érdeklődéssel olvastam ezeket; ez idóljen a Biblia is kedvenc olvasmányaim egyike volt. Ismereteink mindezen alapelemeit itthon sajátítottuk el, mert a házitanító felügyelete mellett mindenképpen sokkal többet profitáltunk, mint a normál iskolában, ahol a tanító kép-