Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Feljegyzések életemből. Második rész 223 [Budavár ostroma 1849-ben] (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)
okán, ekkora szívtelenség és vandalizmus kacagásra késztethet valakit, ez volt az a pillanat, ekkora felháborodás nem ismer könnyeket! Ehhez még a rettenetes csend a város felett, a legcsekélyebb zaj sem hallatszik; — a harangok is csendben vannak, nem hívják a népet oltani, szép komoly szóval, miként máskor szokás; — nem halljuk a vízzuhogást, az oltás hangjait. Ez most mind feleslegessé vált, a tűz hatalma túl nagyra nőtt, s a fékevesztett elem nem ismert már korlátokat. A város olyan képet nyújt, [F/16] amit soha elfelejteni nem fogok! Ez a kísérteties csend, ami annál borzasztóbb és / szörnyűbb volt, mert a csattanó belövések mellett a nagy csendben hallatszott a gerendák izzó pattogása, aggodalommal és félelemmel töltötte el szívemet, annál is inkább, mert az Atyámért való aggódás is hozzájárult, akiről e pillanatban nem tudtam, hol lehet. — Csak a legfőbb hatalomban való teljes bizalom tudott megnyugtatni és szívembe vigaszt önteni! 10 óra körül kísérőmmel ismét visszamentünk a fasorba, ahol sokszor fel s alá járkáltunk. Egy padon, melyből ott sok van, megpróbáltam elaludni, de nem sikerült. - Ha tudtam volna az utat innen Anyám lakásához, akkor bizonnyal útnak indulok. Éjféltájban kezdett szűnni a bombázás, tehát hat teljes óráig tartott! - A városba indultunk, és lassan közeledtünk a Terézvárosi templomhoz, azonban nem mehettünk tovább, [F/17] mert a / Király utcában sok ház állt lángokban és veszélyes volt arrafelé a közlekedés. Hogy hol töltsük az éjszakát, ez a kérdés Lizit, régi szakácsnőnket juttatta eszembe, aki egy asztalosmester hitveseként itt lakott az Akácfa utcában. Valóban megtaláltuk őt férjével együtt a ház előtt üldögélve. Nem győztek csodálkozni, hogy kerülünk mi ide ilyen késői órában. Mivel már igen álmos voltam, éjjeli szállást kértünk, s ők a legszívélyesebben tettek eleget kérésünknek. Másnap reggel szorongva, dobogó szívvel, a lehető legkorábban mentem a városba, hogy bizonyosságot szerezzek arról, amitől rettegtem, s amire gondolni sem mertem. El voltam készülve a legrosszabbra, s elsőben a Hajós utcai házhoz siettem. Nagy kő esett le szívemről, a ház nem égett le, bár egy nagy bomba zuhant át a tetőn, és 3 lakást teljesen lerombolt, mégis hálát / [F/181 adtam Istennek, hogy így történt. A kár megtekintése után régi lakásunkra siettem. Itt mindent sértetlenül találtam! - A Váci utcában Atyám jött szembe, aki Anyámék szállásán töltötte az éjt. Később együtt néztük meg a tűzvész színhelyeit, legtöbb helyen még izzott a gerendázat és erősen füstölgött. 40 körül volt az épületek száma, melyek leégtek, ezek közt voltak a legszebbek, mint az Angol Királynő,* a Redout, 4 a fenséges országgyűlési teremmel, a Dunafürdő, az István főherceg hotel, a két Ürményi-ház, az ideiglenes színházépület, a Rosenfeld-, a Burgmann-, a Derra- és a Pollak-ház, a Lipótvárosi templom 6 környező házzal együtt és a Váci utcában, meg a Király utcában is több ház. A kár milliókra rúgott! [F/19] Hogy Anyámat megnyugtassam, hozzájuk siettem, s mindent elmeséltem neki, / amit az elmúlt éjjel láttam és átéltem. Csaknem kétségbeestünk már, nem tudva, meddig tart még a keserves helyzet, midőn mindnyájan örömmel vettük a hírt, hogy magyar részről minden előkészület megtörtént a vár bevételére, és a nehéztüzérség Komáromból minden órában várható. Azonban az ostrom végét senki sem láthatta előre, nem tudhattuk, mi vár még ránk. Az utolsó bombázás hatása alatt Apám Szállotta a pesti Duna-korzón. 4 A mai Vigadó helyén, a Budára vivó'hajóhíd pesti hídfőjénél álló épületet Pollack Mihály emelte 1832-ben.
