Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Feljegyzések életemből. Második rész 223 [Budavár ostroma 1849-ben] (Ford.: dr. Györgyi Gézáné Zámor Magda)

szakácsnénk nővére, aki jó szívvel kínálta ezt Anyámnak, s ő jobb híján, kénytelenségből el is fogadta. Atyám és én a városban maradtunk, azzal az elhatározással, hogy naponta meglátogatjuk őket. Ebben a helyiségben Anyám és testvéreim minden tekintetben kényelmetlenül voltak elhelyezve, amit el is lehet képzelni, mert a kicsiny szoba egynegyedét a kályha foglalta el, és a sok bútor és ágynemű között 9 személy aludt. Ezen helyzetünk 2 nap alatt annyit javult, hogy egy ismerős asszony, / aki a közelben ugyan- [F/i í j csak bérelt egy szobát, felajánlotta szép nagy szobájának felét, ha Anyámnak az megfelelne. Ilyen körülmények között az embernek nem lehetnek különleges igényei, és ez az új lakás mindenképpen előnyösebb volt az elsőnél. Mivel ez a ház is tele volt városiakkal, és a különböző családok számára összesen egyetlen konyha volt, Anyám a vendéglő kis szobájában főzött, s naponta innen hordta az étket a 6-800 lépésre lévő lakásba a homoksivatagon át, ami mint egészségügyi séta, talán nem is árthatott neki. Hogy ezen idő alatt, míg a várat ostromolták és a belváros mintha kihalt volna, a boltok is mind bezártak, ezt mondanom sem kell. / Volt idő, amikor az egész kereskedelem szünetelt, de annak ellenére, hogy egész nap lett [F/12] volna ráérő időm, mégsem voltam képes magamat tanulmányokkal elfoglalni; kedélyem oly nyugtalan volt, a különféle hírek, amik jöttek, a reménykedés a magyar ügy jó kimenetelében, szellememet túlságosan elfoglalta. Azonkívül gyönyörű májusi napok voltak, amelyek engem a szabadba csalogattak, s nem tudtam nekik ellenállni. Egyik vasárnap így jöttem ki időtöltésként a Városligetbe sétálni, ahol mindig láttam vagy hallottam valami újdonságot. Amilyen kihalt és lakatlan volt a Belváros, olyan népes és élénk volt idekünn az élet. A kezdetben kicsiny zsidótábor nagyon megnövekedett és eredetien festett. Egész utcák keletkeztek, természetesen a legegyszerűbb kis vendéglőkkel, kávéházakkal, hússzékekkel, dohányüzletekkel. Láttam ott szabó-, / cipész- és paszományos műhelye- [F/13] ket, sajt- és szalámikereskedőket, szatócsokat, lisztárusokat, sőt parasztasszonyokat is, akik házikenyeret árusítottak. Itt találkoztam legényünkkel, akivel a tavon kis csónakázásra indultunk. - Alig eveztünk félórát, amikor felfigyeltünk az egyre sűrűbben ismétlődő lövöldözésre - mert voltak néha órás szünetek is, mikor kedv nélkül, sikertelenül pufogtattak. Hirtelen élesen felvillanó fényt vettem észre a fák sűrűjén át és egy kiáltás „Már megint bombáznak!", arra indított, hogy a csónakot a partra irányítsuk. A tóparttól nem messze van egy kis domb, most mindenki arrafelé igyekezett, hogy láthassák a tüzelést. Mi is arrafelé tartottunk. Hat óra elmúlt, a nap a hegyek mögé merült és lassan leszállt az est. A tűz egyre / nagyobb [F/14] lett, egyre világosabb, ránk vetődött már a fénye, mikor észrevettünk egy másik helyet, ahol sűrű füst száll fel, amelyet időnként vörös lángnyelvek hasítanak át. Határozatlanul afelől, vajon hazatérjünk-e vagy maradjunk, elértük a Lövőházat, de nem mertünk továbbhaladni, mivel az emberek eltanácsoltak. Úgy tűnt, hogy az egész Király utca lángokban áll. Megkerülvén a Lövőházat a Dob utcáig jutottunk, és ott csatlakoztunk a bámészkodó közönséghez. A hatalmas tűzvész, ami annál vörösebbre festette az eget, minél setétebb lett, borzalmas látványt nyújtott. Mindig újabb pontokon csaptak fel a lángok, mintha mindenütt utat töme a tűz, úgy látszott, az egész város ég. — S az osztrákok szították a tüzet! - / Óráról órára több rakéta és golyó szállt vég nélkül, hulló- | F/15] csillagként a város felett lebegő sűrű füstön át a tűzfészkek közé! - Ha valaha harag és gyűlölet