Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Második rész
[U/288] Szerdán, március 22-én volt a halottak temetése. A / Gendarmenmarkton szép és hatalmas katafalk 46 volt felállítva az új templom előtt, azon voltak a koporsók elhelyezve; a templom homlokzatát alkotó 6 oszlopon babérkoszorúk függtek, és hosszú fekete gyászfátylak csüngtek le — felemelő látvány volt! - Egy katolikus, egy evangélikus és egy zsidó pap tartott gyászbeszédet, azután megindult a menet a Charlottenslrassén és a Lindenen át, a Kastély előtt, a Königsstrassén át az Alexanderplatzra, és a Landsbergerstrassén át az újonnan létesített Friedrichs-Hain-be, ahol mindnyájukat egy közös sír fogadta be. - Ennek közepén emlékművet fognak felállítani. — Én a Landsbergerstrassén álltam, és innen mindent jól láttam. Még egy császárt sem lehet nagyobb pompával utolsó nyughelyére kísérni, mint amilyen ez a halottasmenet volt. A menet vonulása fél 3 órától 6 óráig tartott, és csaknem mérföldnyi hosszúságú volt. Részt vettek: az összes céhek zászlóikkal, minden egyesület - az összes professzorok, a teljes egyetemi diákság, a teljes berlini papság, az amnesztiában részesült lengyelek, a színészek, a lövészegy/eí, a Nemzeti Cárda, a városi magisztrátus, több gyászkórus, továbbá Magdeburg, Halberstadt, Brandenburg, Potsdam, Breslau stb. városi tanácsának képviselői. A halottak koporsóit kézben vitték. Nekik köszönhette szabadságát egész Németország! Elérkezett az időpont, melyről alig két hónappal ezelőtt úgy döntöttünk, hogy ez lesz Párizsba indulásunk napja - de mennyire megváltoztak az idők azóta! és ki gondolta volna ezt két hónappal ezelőtt. — Feladtam tervemet, hogy Párizsba utazzam; - ez meggondolatlanság lett volna. A forrongás Európában túl nagy lett, mindenütt zavargások voltak, és beláthatatlan volt, hogy mi lesz ennek [U/289-] a vége. A pénzügyi krízis / is túl nagy volt, a papírok 40-50percen/tel estek, az üzletkötések teljesen szüneteltek, mindenki leszállította igényeit, és aki elbocsáthatta alkalmazottját, ezt meg is tette - hogy várhattam volna ilyen körülmények között, hogy Párizsban munkát kaphassak. Minden újságban azt is olvastam, hogy Párizsból minden német és angol munkást kiutasítottak, ez történt Londonban és más városokban is, mindenütt csak odavalósiakat alkalmaztak. A hadseregeket mindenütt hadi készültségbe helyezték, minden kormány háborúra fegyverkezett, és az idegen utasokkal, főleg a vándorló mesterlegényekkel igen szigorúan bántak. Carl is belátta mindezt, és tétovázott, hogy mit tegyen. Anyjától levelet kapott, melyben azt írta, hogy szabad akaratára bízza, hogy akar-e Franciaországba utazni vagy sem, nem akarja őt megfosztani az örömtől, ha ragaszkodik az utazáshoz — őszinte tanácsa azonban az lenne, hogy térjen haza, mert ebben a bizonytalan időben anyjának sok aggodalmat kellene kiállni a fiáért. - Én arra biztattam, írjon Anyjának, hogy legyen nyugodt, őmég vár egy ideig, és megfontolja a dolgot; ki tudja, hogy 6-8 hónap alatt miként alakul a helyzet. Ennek a levélnek a hatására én is rosszat kezdtem sejteni, féltem, hogy hamarosan elveszítem barátomat. Mivel az üvegesek munkalehetősége is teljesen megszűnt Berlinben, magamnak is valamit határoznom kellett. Amúgy is mindketten eleget láttunk Berlinből és már nem akartunk tovább itt maradni. Ide-oda ingadoztam, úgy éreztem, hogy e zavaros időkben legjobban tenném, ha hazámba visszatérnék, hiszen amúgy is közel 3 éve, hogy távol vagyok. Mégis ez még korainak tűnt, és eredeti tervem ilyen megváltoztatásának gondolatához még nem tudtam hozzászoktatni magamat. — 46 Hatalmas, díszes ravatal.
