Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

BEVEZETÉS - Giergl Henrik „kedves könyvei" (Györgyi Erzsébet)

A Kamarilla |... J azt hiszi, Magyarország is a lengyelek sorsára jut, - de nagyon téved! ezt Isten és a világ nem fogja engedni, Magyarország egy emberként fog talpra állni, hogy megvédje magát! [...] Te is, mint jó magyar, szívedben érezni fogod a meggyőződést: Drága hazánk gyó'zni fog! És ha a legrosszabb is bekövetkezik, amitől Isten őrizzen, még a mi jó Apánk is a haza szent ügyéért lelkesedve kész arra, hogy az üzletet bezárja, és velem és legényeivel hadba vonuljon, hogy az ellenségnek bebizonyítsa, el vagyunk tökélve arra, hogy inkább haljunk meg becsületben a harcmezőn, semhogy szolgaságban kelljen élnünk!"(É/56—62). Bizonyára nem lehetett veszélytelen sem az ilyen levelek küldözgetése. Öccsét nem sikerült a szabadságharc igazáról meggyőznie, s öccsének, aki továbbra is a hadseregben maradt, „fekete-sárga" felfogása még évek múlva is feszültséget okozott köztük. A napló az 50-es évek elején beszámol egy esetről, mikor a szabadságra hazatérő fivér a családnak az osztrák himnuszt játssza el zongorán, s Henriket ez szinte feldúlja, csak testvéri szeretete, a családi béke fenntartására való igyekezete tartja vissza a nyílt összeütközéstől. (N1/14—15) Louis-t azonban sikerült meggyőzni, s ő leszereltette magát az osztrák hadseregből, mert nem kívánt többé ott szolgálni. Henrik nemzetőrnek is jelentkezett, és szolgálatot is teljesített, de a harcokban nem vett részt. Nagy rokonszenvvel ír a bécsi forradalomról is: „Ezenközben Bécsben újból kitört a nagyszerű forradalom (október 6. és 7. eseménydús napjai), amely minden eddigit felülmúlt. A bécsiek megbosszulták magukat és a liberális párt győzött. Az osztrák hadügyminiszter Latour, aki már korábban is folyamatosan küldözött Jellacsicsnak katonákat és muníciót segítségül, most is segítségül akarta küldeni a Bécsben állomásozó itáliai és német ezredeket; ezek a nemes katonák azonban ellenszegültek, és szabadon, nyíltan megesküdtek, hogy magyar testvéreik ellen sohasem fognak hadba vonulni." (É/66) A diadalmas tavaszi hadjáratról a legmelegebb hangú beszámolót olvashatjuk. Felsorolja a nagy csaták színhelyeit, a tábornokok neveit. „A magyar hadsereg most már kétszeresére szaporodott, mindenki, aki fegyvert tudott fogni, jelentkezett, sőt katonának állt sok fiatal pap és nemesember is, akik vállalták, hogy saját ruházatukról és ellátásukról is gondoskodnak, óriásként kelt fel az egész ország. —[...] A félelmet nem ismerő bátorság, az emberfelettivel határos vitézség, a végtelen lelkesedés és kitartás még az osztrákokból is kiváltotta a honvédek csodálatát. - Ezek a »fiatal fiúk «, ahogy őket nevezték, sziklaszilárdan álltak és mindig rohammal támadtak. —" (E/72) Olvasunk a félrevezető plakátokról, amelyeken az osztrákok a felkelők megsemmisítését akarják elhitetni a megszállt Pest lakosságával. „Mi természetesen egy szót sem hittünk mindebből, hanem bizalommal reméltük az ellenkezőjét." (É/73) Buda ostromát, mint felejthetetlen élményét két ízben is megörökítette. (E/73—77 és F/1-23) Az osztrák sereg kénytelen kivonulni Pestről: „Mi csendben néztük ezt a nyüzsgést, de belül repesett a szívünk örömünkben. -" [...] (É/74) A pestiek felháborodását a végsőkig fokozta, hogy „...április 24-én éjjel, mikor az utolsó emberük is átvonult a hajóhídon, ezt szurokkoszorúkkal meggyújtották. Hajnali 5 órakor arra ébredtünk, hogy ég a hajóhíd. Hogy a magyarok átkelését megakadályozzák, a Lánchíd már rég el volt torlaszolva és most még ezt a kicsinyes