Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

BEVEZETÉS - Giergl Henrik „kedves könyvei" (Györgyi Erzsébet)

bosszúállást is elkövették, — nem lett volna más mód? Nem tehették volna meg, hogy a hajókat egyenként elúsztatják? Ezzel feltették a koronát művükre! — Ez a színjáték, amit fél Pest végignézett, félelmetesen szép látványt nyújtott, a víz sistergett, a füstoszlopok szinte égig emelkedtek, s végül egyes égó' hajók elszabadulva tovaúsztak. —" (E/74) Annál nagyobb lelkesedéssel fogadták a bevonuló magyar huszárokat. „Az elsó' huszárok délelőtt 9 óra körül jelentek meg a városban, felpántlikázva, kendőkkel, virágokkal felékesítve, szűnni nem akaró Éljen kiáltások közt. Aki ezt nem látta, képtelen fogalmat alkotni arról a felszabadult örömről, amellyel a közönség fogadta őket, — borosüveggel kezükben lovagoltak végig az utcán, és egészen előkelő hölgyek sem szégyellték, hogy örömükben a huszárok nyakába boruljanak. — Egy szempillantás alatt minden ablakban megjelent a háromszínű lobogó, amit mindenki titkon már előkészített, — ünnepnap volt, és mindenki talpon volt. Nagy tömeg ember özönlött ki a magyar táborba,..." (E/74) Különös érdekessége a Feljegyzéseknek, hogy leírja, a pesti polgárok - a Giergl család tagjai is - Hentzi bombázása idején hogyan kerestek menedéket a város távolabbi részein, a Városliget, a kerepesi út környékén, és hogyan szerveződött itt meg a lakosság mindennapi élete rövid idő alatt. A budai vár bevétele a szabadságharc egyik csúcspontja volt. „A vár bevétele feletti öröm, ami akkor a szíveket eltöltötte, leírhatatlan volt, az ujjongásnak nem volt határa, kitörő vidámság fogadta a váratlan szerencsés fordulatot, s Gorgeil mint megszabadító! ünnepeltük. Az összes elszenvedett kínt feledtük, a sok kiállt izgalmat is! minden szív megkönnyebbülést érzett és ezt a derék honvédeknek köszönhettük, akik a szégyenteljes helyzetből kiszabadítottak és a rémületnek veget vetettek. Szerettem volna mindnyájukat megölelni! Mielőtt a városba indultam volna, felsiettem a padlásra és az ablakon át távcsővel a vár leié pillantottam. A Szent György téren, a Sándor-bástya előtt egy csoport honvéd állt, egyikük óriási zászlóval Pest felé intett. »Eljen!«, suttogtam. — A távcsőben már semmit sem láttam, örömkönnyekkel telt meg a szemem! Sietve indultam a városba. A Duna partján nagy közönség gyülekezett, valóban csodálatos látvány volt a falakon hazánk hősies védőit látni a háromszínű lobogó oldalán. Időnként együttesen »eljen! «-t kiáltottunk át nekik, amit ők hasonlóan viszonoztak. —" (F/22-23) A szabadságharc bukását Giergl Henrik is összeomlásként, katasztrófaként éli meg, a legteljesebb átéléssel. „Augusztus 13-án Világosnál (1849) Görgei megadta magát az oroszoknak. Az ő példája után az összes magyar tábornok átadta kardját, és nem sejtették, mi vár még rájuk. Tizennégy tábornokot és magas rangú törzstisztet akasztottak fel Aradon. Ó, szégyenletes halál ezeknek a nemes lelkű embereknek! Szívet tépő! A még mindig 40 000 főt számláló magyar sereg a fajdalomtól magán kívül volt; - a dobosok átszaggatták dobjaikat, a huszárok leszúrták lovukat, ami a legdrágább kincsük volt a földön, — mások kardjukat törték össze, volt, aki kétségbeesésében golyót eresztett fejébe. - Sokan megőrültek, zokogtak, üvöltöttek és átkozódtak fájdalmukban. -" (É/79-80) „Ilyen szomorú véget ért ez a jeles korszak. Magyarországot egy hatalmas tölgyfához lehet hasonlítani, amelynek törzsét egy szörnyű orkán derékba törte, és most erőtlenül hever a földön, - és napról napra a teljes kiszáradás és elpusztulás felé közeledik, miközben levelei egymás után hervadnak. — Ezzel zárom ezt a szomorú témát,..." (E/79—80)