Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Második rész

Itt az aratás ideje! — Aki ezt a kiáltásomat meghallotta, gazdag földművesnek gondolhatott volna, akit egy istenáldotta, gazdag aratás boldoggá tehet — de számomra egészen más volt az ok. Aratásidőben van ugyanis minden iskolában az iskolai szünidő, és Lotter nagynéném megígérte, hogy ekkor Oskarral és Wilhelmmel együtt néhány hétre Mannheimbe jön. — Július 23-án ebédidőben érkeztek meg, és mivel ezt tudtam legutóbbi levelükből, ebben az [U/211] időben / Leibfried nagybátyámhoz mentem, hogy az érkezőket üdvözölhessem. - Mindannyian nagyon örültünk a viszontlátásnak; 3 hétig maradtak itt, ezalatt nagynéném hideg rajnai fürdőket akart venni. — Reméltem, hogy Lotter nagynéném itt tartózkodása alatt Carl is megérkezik, de ő később érkezett; - ezért megígértem, hogy mielőtt Car/lal együtt elhagyjuk Mannheimet, még egyszer meglátogatjuk őket Nekarbischofsheimben. Augusztus 12-én utaztak el; és érdekes módon, másnap jött meg egy kis láda Salzburgból Carl ruháival, ezt előre küldte, mielőtt Bécsbe utazott. - Felnyitottam és nagy örömet okozott a mindenféle felszerelés, amit ott találtam - többek között egy furulya, egy pár mászóvas, egy kis vadászkürt, ezeket kétségtelenül a salzburgi magas hegyek megmászásánál használta. „No", gondoltam, „ha a csomag itt van, tulajdonosa sem késlekedhet sokáig" — és valóban, hétfőn, augusztus 16-án megérkezett maga Carl is. - Reggel 6 órakor éppen a kávémat ittam a műhelyben, amikor megláttam egy karcsú ifjút fehér kalábriai kalapban az udvaron átmenni, és azonnal felismertem Carlt. — Örömtől sugárzó arccal mentem elébe, és keblemre öleltem. Végtelenül örültem megérkezésének, mert végre megint volt egy hű barát az oldalamon, akivel még legtitkosabb gondolataimat is megoszthattam. „Isten hozta! kedves Car/om!" — szóltam hozzá, „szívből üdvözlöm. — El sem tudja képzelni, mennyire vártam már. Hiszen már 3 hónapja, hogy elváltunk, és ez az idő 3 évnek tűnt nekem. — Hogyan ment a sora?" „Amúgy elég jól, kedves Heinrich, felelte, de akárcsak Ön, alig tudtam kivárni az időt, ami[11/212] kor újra találkozhatunk, / és ha előbb kaptam volna meg vándorkönyvemet, már korábban Ön után utaztam volna." „Jó, hogy itt van, most már nem válunk el egymástól; — nagybátyám közvetítésével már van is itt helye, ahol munkába állhat — jöjjön értem délben és akkor odakísérem. Este pedig nagybátyámhoz megyünk, ahol bemutatom Önt, azután pedig közös szállást keresünk, ahol együtt lakhatunk, mert itt tovább nem maradok, ennek okát majd később elmondom." Még egy ideig beszélgettünk, majd Carl elment; délben a közvetlenül a szomszédban lévő vendéglőben várt rám. - Első dolgom volt, hogy ebéd után elkísérjem a szabómesterhez, akinél alkalmazást kapott. Bekérnek hívták és övé volt az egyik legszebb üzlet a kereskedőházban. Másnap már be is léphetett hozzá. — Innét szállást keresni mentünk és hamarosan találtunk is egyet, amit mindketten megfelelőnek találtunk. Szépen volt berendezve, 2 ággyal, és fejenként 3 forintot fizettünk havonta. — Miután mesteremtől engedélyt kértem, másnap minden holmimmal elköltöztem tőle. - A tiszta és rendes szoba valóságos jótétemény volt számomra — semmi sem ér többet, mint a rend és tisztaság, és az új otthonban kiskirálynak éreztem magamat! eddig olyan lyukban éltem, mint Mayeux padlásszobája az „Örök zsidó"

15-ban. Rös úrnak nem volt kifogása elköltözésem ellen, bezzeg a társaimnak annál inkább; ezt éreztették is velem, kezdtek gúnyolni, hogy beképzelt vagyok, de ez engem nem zavart. — De elképzelhető, hogy milyen kellemetlen, ha az ember és ,J Mayeux az egyik női főszereplő Eugène Sue „Le juif errant" c. regényében. A regény német fordítását „Der ewige Jude" címmel adták ki (Augsburg, 1844-45). A darabból később maga Sue írt ötfelvonásos drámái.