Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)

GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Második rész

Ulm város maga erődített, noha nincsenek városkapui; ezért a közeli hegyen most épül egy nagy Citadella és erődítmény. A várost szép kertek és sétautak veszik körül. — Híresek az ulmi pipafejek, a spárga, az ulmi sör és az ulmi csigák, ezeket ezen a vidéken for­málisan hizlalják, hihetetlen nagyságúra, azután ezerszámra szállítják el. ­Délután 2-kor hagytam el a várost és 4 órai gyaloglás után Luizhausenbe értem. ­Ez a würtembergi vidék sokkal jobban tetszett, mint a bajorországi, mert Ulm után a dom­bokból már hegyek lesznek, és egymáshoz közelebb kerülnek, úgy hogy az ember hamar egy szűk völgybe ér. Sok helyen sziklás volt a talaj, a sziklák gyakran merőlegesen merednek fölfe­lé, az út gyakran csak több kanyarral jön le a hegyről. ­A württembergi nemzeti színek a sötétvörös és fekete. Minden rúd vagy oszlop, amely táblát vagy útjelzőt tartott, ilyen színűre volt festve. ­Pénteken, május 14-én reggel 6 órakor már mögöttem volt Luizhausen, I aznap átmentem [U/169] Geislingen és Göppingen városokon. Geisslingenben láttam, hogy naponta szorgosan dolgoznak a vasútvonal építésén, amely Stuttgartot tZ/mmal, Ulmot pedig a Bodeni-tó melletti Fried­richshafennel lógja összekötni, és amelyet hamarosan már meg is akarnak nyitni. Csupán ezen az egy helyen 1000-nél többen dolgoztak. Hogy az ásás és lapátolás könnyebben menjen, a föl­det 2 nagy kerék közé szerelt hatalmas ekével lazították meg, amelyet 6 erős ló vontatott. Az így fellazított talajt azután sokkal könnyebben el lehet szállítani. — Egy szűk völgyben láttam a hegyoldalon a kitűző zászlókat, amelyek a vasúti pályát a lejtőn kijelölték, hogy azután a pálya egy hídon át érje el a szemközti hegyet, amely később a síkságba simul bele. — Itt egy kocsi ért utol, amelyre a kocsis engedelmével felültem és 2 óra hosszat utaztam rajta. - Délután pedig 4 óra hosszat úgy mehettem, hogy semmit sem kellett cipelnem — mert hátizsá­komat egy mellettem menő teherkocsira tehettem föl. Már úgy megszoktam hátizsákomat, hogy most már nem nyomott és mellkasomat sem szorította úgy, mint eleinte; ezért már egészen ké­nyelmesen gyalogoltam. Ha azonban egy kocsira föltehettem, akkor úgy mentem mellette, mintha újjászülettem volna — úgy tűnt fel, mintha a levegő vinne; mint ahogy úszás közben a víz viszi az embert kevés mozgással is, így hát úgy éreztem magamat, mintha úsznék a levegőben. ­így ma 3 erős postaállomásnyit tettem meg, és Plochingenben töltöttem az éjjelt. Idáig jár a vasút Stuttgartból. — Másnap reggel 6 órakor vonattal utaztam, gyalog az út legalább 6 óra hosszat tartott volna, így pedig már 7 órakor a városba értem. — Útközben két állomáson állt meg a vonat: Esslingenben és Cannstadtban, I ezeket csak a pá- | U/l 70] lyaudvarról láttam. Az utóbbi ősrégi város 4500 lakossal, a Nekar jobb partján, amely innét már hajózható. - Ezen az útvonalon egy nagyon hosszú alagúton mentünk keresztül. ­A Würtembergi vasút az eddig látottak közt a legszebb, legelegánsabb és legkényelmesebb; a pályaudvarok és őrházak és a személykocsik nagyon szépek, az utóbbiaknak még a 3. osztá­lyon is ablakaik vannak, amelyek csukhatok, nem pedig bőrből vagy vászonból vannak, mint a többi vasútnál. ­Egy órai utazás után érkeztünk Stuttgart pályaudvarára, amely bent van a városban, itt a pálya házak és utcák felett vezet. - Most megint a legényszállást kellett felkeresnem, ez számomra mindig kellemetlen feladat, ilyen­kor mindig azt gondoltam, bárcsak túl lennék már rajta! Milyen szívesen mennék hotelbe, ha nem lenne ez túl drága számomra, vagy egy szerényebb vendégfogadóba, de nem tudhattam, hogy az esetleg nem egy másik céh szállása-e, és ezzel semmit sem nyertem volna. — Hamaro-

Next

/
Thumbnails
Contents