Forrai Ibolya szerk.: Egy pesti polgár Európában - Negyvennyolcas idők 3. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 6; Budapest, 2000)
GIERGL HENRIK ÜVEGMŰVES ÖNÉLETÍRÁSA, ÚTIJEGYZETEI ÉS NAPLÓI 1845-1865 - Utazásom leírása és naplóm 1845, 46 és 47/48 három esztendejében (Ford.: Gelley Andor) - Első rész
Amikor másnap korán társaim kotorászása a szomszéd szobában felébresztett, sietve öltözködtem, majdnem itthagytak. Még mosakodtam, mikor kopogtak ajtómon és egy hang bekiáltott: „andiamo Signore, andiamo. r * 2 - siettem is, és kísérőimet csak a következő' utcában értem utol. Most mégsem akartam tó'lük elszakadni, mert egyrészt már hozzászoktam társaságukhoz, másrészt Milánóban általuk reméltem jő kvártélyhoz juthatni. Ezen a napon is olyan szép volt az idő, mint az előzőkön. Még 20 migtia volt előttünk [U/73] Milánóig, és noha az előző napi úttól rettentően fáradt voltam, mégis mindenáron / be akartam ma érni Milánóba, hogy a Carnevál befejezését lássam. Az úton egy lovas csendőr megállított, meg kellett útleveleinket mutatnunk. Itáliában a víznek végtelenül nagy a jelentősége - a vízvezetékek fenntartásához az olaszok sok szeretettel és gondossággal lehetnek megáldva - így rizsföldjeiket és rétjeiket szükség szerint el tudják árasztani, majd lecsapolni. Ez a nagy hőségben is hasznukra van, hiszen most februárban én már megizzadtam. - A főutak mentén sokszor mindkét oldalon van csatorna, olyan tiszta vízzel, hogy inni is lehet belőle. Percenként látni egy csatornát, patakot vagy vízesést, és a patakok néha még keresztezik is egymást. Hirtelen megláttam a kékes messzeségben a milánói Dóm gótikus toronycsúcsát és még 4 miglia volt hátra. Kő esett le a szívemről, mert az összeesésig fáradt voltam, fájt a mellem a hátizsák viselésétől. Minél közelebb értünk a városhoz, úgy szaporodtak a villák az út mentén, ahol már minden virágzott. - 2 órakor értük el a Porta Romanán át úticélunkat, Milánót. A kapunál elhagytak kísérőim, az öregúr rokonaihoz, az ifjú ember pedig mesteréhez ment. Én a rendőrtől, kinek vándorkönyvemet a kapunál le kellett adnom, megkérdeztem tudna-e olcsó, jó vendégfogadót ajánlani, - ő rögtön németül felelt; „Maga bizonyára német, ezt azonnal látni magán." - Én igenlően válaszoltam, mire egy kis papirosra felírta egy német vendéglős címét. [U/74] Megköszöntem nagyon illendően előzékenységét, de ő nagyon udvariasan elhárította / és elmagyarázta az odavezető legrövidebb utat: „Most csak menjen az úton egyenesen és az első hídon át - ott forduljon a kis templomnál az utcába jobbra, utána forduljon ismét balra, így eljut a Piazza fontanára; menjen átlósan át a jobbfelé nyíló utcába és röglön a nagy Corsóra ér. Oda menjen, ahol a legtöbb embert látja. A Corsón minden gyermek is megmondja a Contrada d'agnellóX, valamint Grishaber úr vendégfogadóját". „Mindezt alig tudom egyszerre megjegyezni magamnak, de majd kérdezősködöm" - feleltem. „Könnyen megtalálja és ott jó ellátásban fog részesülni, honfitársai között lesz és közel van a Corso is. Jókor is jött a milánói Carneválra. Hamarosan el is kezdődik." Az utóbbi okból, hogy semmit el ne mulasszak, gyorsan elbúcsúztam és a városba indultam. 5 percbe sem tellett - már megdobáltak a kis gipszgolyókkal - bár kétséges, hogy nekem szánták-e. - Mikor a Corsóra értem, alig tudtam átvergődni, olyan nagy volt a tömeg; - mely fel-le hullámzott, és feszült kíváncsisággal várta a maskaramenetet. - Mindenki vasámapiasan ki volt öltözve, és engem többen jól megnéztek, mert azt hitték, álarcosnak öltözött vagyok, aki álarcát elvesztette. A Lammgasséban talán az 5. ház volt a Corsótól a Grishaber-féle vendégfogadó. Ez nagyon kedvező volt nekem, mert szinte a város központjában laktam. - Szobát kértem, hogy átöltözhessem, és mehessek a látványossághoz. — Menjünk, Uram, menjünk! (olasz).
