Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

E dologról mitsem tudva az apám Egy ösmerós szomszéd leánt beszélt rám, Ki maga ajánlá magát S én nem gyanítva maszlagát, Annyira meg bódultam Hogy szavának hódoltam. Pedig eszem ágába sem volt azt szeretni, Bár volt módom közelből ösmerhetni, Vele bár gyakran beszéltem, Mint gyermeket csak úgy néztem: Szöllö szomszédok valánk! S nem vala közlünk palánk. Ő apámnak bár ajánlotta magát, De én még is azért meg kérdem magát. S ő azt monda ... ösmer, s szeret — Pedig csak puszta kép keret Vólt - s éretlen gyermek ész, S múló ábránd az egész. De zavart elmével hajték szavára, Hasonlóan az apja és annyára, Kik szinte örvendezének Nem csak bele egygyezének, Azt mondák ha akarja — Szabad a szive s karja. A leány igennel felelt mindere, Szivét kezét fel ajánlá egyszerre, Habozás nélkül előre, A bizontalan jövőre. S így apja és annya ment Bár rá mondák az áment. Tisztáim hivém: hogy jönni fog a leány, Azonn tűnödék hogy hogy lessz azutánn? Ily kérdések űzék egymást: Fogjuk é szeretni egymást? S hogyan élünk, mit teszünk? Ha malyd párokká leszünk! Nem tudtam meg határozni sehogy sem, Hogy szeretem é a leánt, avagy nem? S most sem tudnám meg mondani, Ha tisztán kéne szóllani! Magambann így fungáltam, S Kosarat nem is vártam.