Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Ha nem jönne, gondoltam, jobb lenne tán? És jött a hír harmadik nap azutánn, A disznó láb itt el süle... Gondolatom telyesüle, Bár ily soká maradót — ... Üress kosarat adott. S azonn hírre annyira fel bőszültem, LB/28] Hogy magamtól szinte félig rémültem, Szerettem volna ki múlni S hamar a főid alá bújni. Szégyeltem a kudarczot! De ki álltam a harczot. Szegény leánt — szánandó volt biz azt ott Látni, miként töprengett és habozott, Tele beszélték a fejét — Még éretlen agy velejét Az erántam konok!!! Nénikék és rokonok. Oly ábrándokkal beszéllek azt tele: Milyeket ő addig nem is képzele, Arany hegyeket igéitek Neki, a gyáva lidérczek, Melyekkel ugyan fel sült, Mert soha sem telyesült. Csak is akkor lett azoktól tisztán ment, Szegény — mikor évek múlva férhez ment. Hogy élt? s mikett gondolhatott? S szívére az miként hatott? Míg pájáját meg futa? Azt esak is ő tudhatá! Nem tudakoztam felőlié semmit sem, Sem magától, sem másoktól sohasem. A véletlen nem hozott össze vele S az alkalom leses nem érdekele! Attól fogva - a míg élt, Velem többé nem beszélt. S nem is beszél, mivel hogy már meg hala, [B/29] Csak rövidre nyula élte fonala. Édes volt é - vagy mostoha? ... Én nem átkoztam meg soha! Nem érdekelt annyira — Béke hült hamvaira! -