Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

nekünk, kiket az ut melletti pincéjébe vitt, szabad mennyiségű adag bort saját kezével nyújtott. 1816-tól kezdve majd minden évi termésből adhatott kóstolót, bárha emberségével nem akaránk visszaélni, előttünk a sziv becse tevén az áldozat fő értékét. Mi tagadás, midőn a szabadba értünk, a föld keringni kezde velünk! Midőn lovainkra ültünk, miután kezünket sorba megszorítá, könnyes szemmel, majd zokogó hangái e bucsu szavakat ejté ajkain: „Adjon Isten szerencsét bennetek ezen drága földnek! Győzelmet karjaitoknak! Bátorságot sziveiteknek! És szentelje meg a Mindenható a földet, hova egy magyar vitéz lép! Isten veletek fiaim!" - Mindnyájunkat szavai érzékenyen hatottak meg — Isten kigyelmeddel is jó Apó — szavaknál egyebet neki vissza nem rebeghetvén. Hogy az időt, melly olly felejthetlen édeskeservbe andalita, helyreüthessük, kettőztetett roham indulásra sarkantyuzánk lovainkat, miglen alig 3/4 óra múlva előttünk látók a régi, még hit zsarnok Szent István királyunk idejéből emlékezetes Veszprém városa tornyait, melly város ma is hemzseg a sok ő általa alapított papi javadalmak fekete ruhás fogysztóitól, de melly kedves, bár viharos idővegyes emlékű, mert őseink erejét, majd sírját látá, s poraiknak parányát fedezi, s hol a jelen derék fia, Mednyánszky Ezredes vitéz barátunk várva várt [174J reánk! / Veszprémbe érkezvén, a [melly]* Város sorompói előtt már roppant nép tömeg várt reánk, s kisért a piaczi halomig. Itt megállapodánk, csak lovam nem akart, melly mintha tudta volna, hogy itt sok szem néz a huszárokra, annyira tánczolt, hogy utóbb megsokaltam. A katonaságot elhelyezvén a város lulszéléni táborba, mi törzs- és főtisztek a püspöki — ez időben uratlan - várba, melly olly magas helyen fekszik, hogy az egész várost onnét beláthatni, iszonyú robajjal, utunkban kendők ablakokbóli lobogtatása közben, olly sebesen nyargalánk fel, mintha alattunk ős daliáink világrázó ménjeik száguldoztak volna. De veszéllyel is, mert a sikamlós kövezetről, mellyröl lovaink patkói szikráztak, egy elcsúszás agyvelőnk szétlocscsanását eredményezendette - bántuk is mi! Van e a huszár előtt veszély? Mi is féltünk volna? Elég volt rémülniök azoknak, kik felrobogni láttak! Mednyánszky Ezredessel találkozva itt, legszerencsésb napjaim egyikének azt tartom, mellybe vele barátilag esmerkedni szerencsém volt. Katonai tehetségéről állása, mellyet érdemnek köszönhete, s tettei kezeskedjenek. Mi szivélyes ragaszkodásomra őt méltóvá tette, az azon határozottságban rejlik, melly neki kiváló jelleméhez tartozott, s mellyhez hasonlót [175] G. öcsémén ki/vül nem esmértem. Szóval ő is tetőtől talpig — „tete a tete" — szigorú forradalmi ember volt, szigort tekintve mind kettőnket felyül mulá, mi a következőkből kitetszik: megérkezésekor első tette lön vésztörvényszék felállítása és az árulók rettegtetése, miért is a vádlottak[at elitéltetvén]*, kik közt egy 60 éves asszony (megszökött Prépost barátnője), valami Kapy nevü nyugdíjas osztrák kapitány ellenséggeli levelezéssel vádoltatvák; Kablár, kiről szinte mint gyanúsról emlékezem, ellenséghez szökéssel vádoltatván, miután az elsőbbek ellen saját kezű leveleik, ez utóbbi ellen a tény szóllott, halálra Ítéltetvén, midőn az ítéletet az Auditor aláírás végett átirányitá, jó izün szivarozva Mednyánszky, mint érzetlen szobor, csak annyit kérdezve: Elismerték e a vádlottak tényöket? — Igen - válaszra azt alá irá olly nyugodtsággal, mintha katonai ordre — nem ember életről lett volna sző! — „Ki kell őket vinni s agyon lőni" szavak után az auditor executiót rendelendő távozott, s én megütődve hidegvérüségén, mellyet illy komoly tárgyban tanusíta, majd neheztelését vontam magamra, e választ nyerve: „Midőn szabadság fáját ültetjük azon szándokkal, hogy az gyümölcsöt teremjen, első gondunk legyen kiirtani a gyomot s ártalmas férgeket, mellyek virágán rágódnak." Elnémulék! Át láttam, hogy a hazafiság néha olly olly áldozatokat kivan, melly az / [176] emberi érzésen erőszakot követel. S tapasztalatom szinte naponta eresebben tanita: miként a gonoszok ellenében a terrorismus fegyvere leghatályosb eszköz, és a hon dolgai hanyatlása