Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)
NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz
rető polgár keblét méltó aggodalommal töltvén el, nekünk is okul szolgált részint a kormánnyali érintkezés megújítása, részint erőnk lehető legczélszerübb felhasználása tekéntetéből már elszigelt, bizonytalan helyzetünket biztosabbal felváltani, mi okból elhatározók a megye térhelyét, melly a közjónak annyi előnyt, s igy nekünk is annyi boldogító öröm érzést nyujta, vérző szívvel bár, de meg nem tört reményei, ideiglenesen elhagyni, és a nemzet nagy tömegéhez közeledve, neki szolgálatunkat a legszükségesb ponton s helyeken felajánlani. Seregünket tehát mozgóvá tevők, Göllén, Döbrőközön át Kelet-dél irányba a Duna felé irányzók utunkat, miglen Sexárdra jutánk, hol örvendetes meglepetésünk/re szolgált a [161] városi nép lelkesedése, melly a mellett, hogy leg szívesebb barátságában részeltete, az ügy érdekébeni lehető áldozatokra késznek nyilatkozott, kik közt a derék ostorosok érdemelnek említést, kiknek már ekkor megkevesült 3 századjuknak kapitánya a derék helybeli gyógyszerész volt. Másik kedves meglepetést a Zala-vasi önkénytesek itt létök, s csatlakozásrai nyilatkozatuk okozák, Csontos Sándor és Nfoszlopy] László századosok vezényletük alatt, kiknek ajánlatukat kész örömmel fogadvák, bennök derék harcfiakkal szaporítok zászlóaljunkat, mintegy 600 főből állókkal. Ugyan ide hozá a véletlen Besze János ismeretes népszónok barátunkat, ki itt létének emlékét nyom nélkül nem akarván el enyésztetni, azon okos gondolatra jött, hogy a velünk jött S|omogy] megyei hivatalnokokat s több honoratiorokat egy általa rögtönzött népgyűlésben tett indítványnál fogva külön csapatba szedetvén össze, s őket szervezvén, egy őrnagy alatti gyakorlatra szóllitá. Számuk nem megvetendő 300-ig szaporodott. Szép hazafiság példánya volt látni volt alispányok s főbb tisztviselőket közlegénykedve fegyver gyakorlatot tenni. Besze az illyeseknek embere volt. Igére ugyan azt is, miszerint Szegedrőli vissza jövetele alkalmával 900 ujonczal látogatand meg, de ki szavát szokott modorában be nem válta, az Bfesze] J[ános] volt! — De verbis quamvis!* Szájhősök hőse volt. Lehetlen e helytől megválnom a nélkül, hogy Tolna megye ez idö szerinti alispánja Fördős F-ről említést ne tennék, ki megyéje szellemét képviselve, mellynek bizalma esküdtségtől kezdve alispányságig szóllitá hivatali állására, a legnehezebb időkben is helyt állott — és egyedül! S ez fénye polgári érdemeinek! Azok, kik a dicsőség után vágyva előbbi időben, a vérmes remények szakában szerepeltek, / mintha nem is e megye szülte volna őket, oda- [162] hagyák. Az ősz Fürdős egy maga, erős gránitként megállott! - Ennyi érdekes találkozás örömére az öreg ur a megyeház teremébe a tisztek számára szép és nagyszerű lakomát rendezett, hol igen természetesen lelkes felköszöntések s áldomás poharak üríttettek ős apáink módjára a haza s ennek szabadsága kivívásáért, a haza nagy emberei s kölcsönösen egymásért. Ez öröm pohárba ürömöt vegyite két eset: Egyik a magyar fon-adalmárok [Szegeden]* puskapor raktárának Szegeden történt felrobbanása, hihetőleg árulói kéz által; másik: egy ide külföldről zarándokolt, állítólag magyar forradalmi futár titkosan közlött állítása, miszerint ügyünk a külföldön — mint telyesült is! — sóvár reményekre számolhat. Ezen mintegy 20 éves derék ifjú, külföldről K[ossuth]nak, B[atthyá]nyi K[ázmér]nak s többeknek levelel hozott, s miután azoknak kézbesítése végetti átszállításáért fordult hozzánk, kétséget nem szenvede magyar kormány általi megbízatása. Érdekesen beszélé el a német táboron át történt kalandos utazását, s azon kérdésünkre, hol s miként tudá levélkéit rejtegetni, mosolyogva kiváná motóztatását, mi megtörténvén sikertelenül, kezei hátáról huzá ki az apró levélkéket, mellyek egy srófocskával, látatlanul szegeztetének oda. - Igy jöhettem át, monda, veszély nélkül. Atszállittatása iránti kérelmét telyesítvén, Szegedre átladikázott. * De verbis quantum vis! - Szavakban erős, szájhős.
