Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

És ebból én atyámfija azt látom, Hogy nem vagytok jó akaró barátom! Antit jobb szeretitek mint engemet. Ennél fogva tehát isten veletek! Mert én mindjárt, csak is fel öltözők, És tölletek, még ma el kőltözködök! El is mentem: Kata húgomhoz leg ott. És a férje mingyegyszerre be fogott, - Jó szán út volt, s oda értünk már hamar, - És felpakoltuk a mim volt azonnal, — S mentünk vele Katáéknál czakompak, És ott le is pakoltuk még akkor nap. Más nap viszsza mentem mihent meg viradt, Mert még a három száz forint ott maradt. — S mondám nekik, hogy ott hagyom interre, - Ha nem tudnák azt meg adni egyszerre? S ere Balázs mogorván így szólt leg ott, Hogy abból ötven forintot meg adott. Ezenn szóra én is komojabb lettem, És a szót Kissé hangosabban tettem, - S mondám neki talán el ment az eszed, Vagy a dolgot csak tréfának veszed? Hátha én mostan teneked azt mondom: Hogy nekem háromszáz ötvennel tartozol, - Ugyan valld meg: hogy mit mondanál ere? De talán szóllni sem tudnál egyszerre! Bizon Balázs ez kissé furcsa aktus! Azt kérdenéd úgy e: Hol a kontrektus? No hát Öcsém a kontrektus ím itt van! Nézd meg - ezenn csak három száz forint van! A mint látod; de jól meg nézd ám! Hogy ez csak három száz forint, kerek szám! Na hát én rajtad többet nem követelek s te sem fizethetsz nekem kevesebbet. Te azt mondod: hogy meg adtál ötvenet, Most szemeddel láthadd hogy az nem lehet, Mert azt róllad nem teszem fel valóba, Hogy arról tőllem írást ne kértél volna, De még hogy ha olj ügyetlen lettél volna is, Én nyugtát adtam volna aról még akkor is.