Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

S így jött egymás utánn, okra-ok, És az eszme: hogy tán meg házasodok. Bár tudtam hogy: a házasság jel szava: Az hogy: vagy idejében jó vagy soha! Nem tudtam el határozni, mit tegyek? Zúgott agyam, miként őszszel a legyek; S oljat tettem, meljtől borzad e lélek, Még ha rá gondolok is, míg élek! Meg vonta tőllem az isten kegyelmét. El vette józan eszemnek értelmét — Egészsz állapotom Óh! Nem volt be számítható: Mert elvettem jó reménység fejében, A szó teljes értelmébenn — A mint áll és állhatott: Egygy aszszonyi állatot! Kinek, midőnn Ki nyílt a szeme tágra - Öt érzékkel lépett a nap világra, A hatodik - hog)' ha volt? Születésekor meg hólt! tán el ejté a bába Szegént feje lágygyára? Más különben jó szegény aszszony vala - Nem is volt viszsza taszitó külfala! s én jól ösmertem gyengéjét, De reméltem: hogy pengéjét, Ha kezem alá kerül - Köszörülni sikerül! De, hog)' mennyire meg csalt a képzelem — Rajtam kivűl, csak te tudod Istenem! Már most el hiszem, — át látom. S azt mondom Kedves barátom! - Állat az állat, báris Hogy ha két lábonn jár is. Eggy fél évi tapasztalat meg győzött — Nem csak meg győzött; De, porig le főzött: Igaz a példa szó — nem vád, — Hogy: kinek az isten nem ád, Annak kovács nem csinál, Nincsent gojó sem talál; Hat hónapig Küszködtem szegénykével, s akkor útjára bocsátani békével. Reám nézve élve meg hólt - Ámbár örökös szégyen fólt nevemenn az emléke — Lengjen porainn béke! - Hoszszabb volt ama hat hónap, Hat évnél, s bel világom zordabb vala a télnél. Meg untam: mint rab a lánczot Vagy oláh medve a tánczot!