Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

Én már akkor az anyánkai bent laktam Vagy is inkább enni s hálni be jártam! Már akkor a kaszinónk négy éves múlt: Mer hatvan kilenczben, őszszel alakúit És ekkor már könyv tárnoka én lettem! Olvasgatni szenvedéjjel szerettem A könyveket és lapokat - S ott töltém el a napokat S verseket is írogattam melléje - Én lettem a Nemzeti kör költője. Ki teleltünk — s a tél utánn tavasz lett: S édes anyánk Húsvét utánn beteg lett! A Lajos nejével maradtak magokra, Mert mi kint voltunk már akkor dologra; S Oros Esztert meg szerette Anyánk, mert gondját viselte, Mindent kedve szerént tett — szóval hogy ő kedves lett! Anyánk végre annyira el gyengüle: hogy naponta gyakran el is szédüle — s napról napra gyengébb leve, És már úgy aratás fele, nem volt egyet mit tenni: hogy orvosért kellett menni: S az orvosságott rendele - Pirulákat és üvegest is vele. — Meg monta: hogy miként bánjanak vele. És azutánn ment dolgára más fele! S Oros Eszter dolga volt azt meg tenni — Neki mindég mellette kellett lenni — Ama kettő; mint más látogatni ment — Padra Martha és Kata is, ha bementek, Meg kérdezték: hogy s mint van, és elmentek ... s anyánk végre olj gyenge kezdett lenni: Hogy szükségére sem tudott ki menni! Igy gyengülve tovább, tovább — El érkezett a ne tovább! Édes anyánkra több nap nem derűié! - Szép csendesenn jobb létre szenderűle! Meg halt Július húszon nyólczadikánn: Ezer nyólcz száz hetven négynek derekánn! El temettük jó anyánkat is Sírva, Hét hó múlva Apánk mellé a síiba! A milj zivataros vala életek, Egymás mellett Olj csendesen pihennek ... (Ügy mondják: hogy odavaló az öreg) leg jobbann csak Kata sirathatta meg! Bár az igaz: hogy én sem bántam volna: Ha az anyám, míg én, addig élt volna! Mert kis koromtól fogva jobb vala hozzám Haláláig mindég-mindég, mint apám.