Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

A „Kistükört" leg jobb kedvel tanultam Mig rövid pájámon végig vonultam: A vármegyék és királyok, Ma is emlékezek rajok — Hogy rímes sorba nyírva, Versel valának írva, És azutánn Álmos, Árpád, Etele S ős atyáink honnan jöttek ide le; Maradhatott Ábel, Káin Az „útmutatás" lapjainn S Mózes, Áron, Józsue, Minden Izrael vele. Sokkal jobban szerettem a Görögöt Médot, Persát, szittyákat és törököt; Karthágó, Róma hőseit, Athén és Hellen bölcseit, A Spártai hősöket És a magyar ősöket ... Lett légyen a történelem vagy rege El oszlott minden unalom fellege, ... Meg állott szívem, szemem, szám, Oly mohó vágyai olvasam, Sohsem ért rám az álom, S ezt ma is úgy tanálom, Nem győzte le semmi féle élvezet, Mi embert az élet útain vezet: Bor, szerelmi élvv mámorok, Nem, semmi nemű nyomorok, Változatlanul velem Maradt e szenvedelem. — Az oskolának Keleti vegénn, ott A betűre Arany János tanított. Aztán Méhész, Mészár, Vári, Mind apróságok tanári. Tanítanak mind ezek, Rajok hűnn emlékezek. Oskolai pálya társak, czimborák Úgy tűnnek fel, mint egy egy emlék virág. Kissebb nagyobb csoportokban, Gyermek kori ábrándokban, S a két oskolai lak: A már el pusztult falak!