Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

VÉGH BÁLINT: Saját életiratom

II-DIK ÉV TIZED IB/5] Az idővel változik az érzelem, Tapasztalom, ha múltamat képzelem. Első évtizedben — mi vélt — A másodikban már ki hólt Sok gyermekes érzelem, ... Eejlődött az értelem. Minden évünk ez életben egy lánczszem! Mikor a tizedik évet át léptem; Az oskolának fájdalom! Vég búcsút kellet mondanom. S azután lovász lettem — Gyermek voltam - s feledtem. Más pályára dobott a sors kereke, A tudomány szép egéből le vete, Nem vóll számomra irgalom, Bár azt holtomig fájlalom A sors döntött felettem, Lovász és paraszt lettem. Kótyafa lett az élvezet, bot, teke, S a mû szerszám, kasza, kapa és eke S ostor, a melyei hajtottam A lovakat, ha szántottam, Ugy négyesben, nyeregből, S ember lett a gyerekből! Ember bizon barátaim - de minő? Mint a rúgott csikó — ha hogy hámba nő, S télen nyáron egyre megyén, Rúd mellett vagy ostor hegyen, A hám gyengénn meg töri — Ló lessz a - de bötöri! Kit kíméletlenül hajtanak, vernek: LB/6] Ily viszonban fejlődék én embernek! Széket tettem a ló mellé, Mely a hóka csikót ellé, Ha gerinczét akartam Érni, mikor vakartam.