Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

SZÉKELY ISTVÁN: „Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..."

Ezek a sok ember vért szívó nadájok, A' kik nem egyebek merő akadájok. Szollittson a' Haza minden kit fegyverre, Nem találsz ezekből egy vagy két emberre. Mint a' szárnyára kelt madár a' fészkéből, El repül, útat nyit fenn a' levegőből. Ha meg haladhattya Békést, a' vagy Gyomát, Meg lopta a Kaszszát, üsd bottal a nyomát. Vaj mi gyanús útat ez mind addig kerül, Míg a szerentse nap reá fel nem derül. Menjenek, mert terhünk voltak ők szegények, Nemzet nyúzó betyár mészáros legények, Veszedelmes káros rabló tünemények, Idegen tsavargők, ördögi edények. Szabájt, rendeletet a' sarokba dobták. Rajok bízott Kaszszát jól oldalba lopták. Volt egy Piatotzki totós nevezetű, Ette volna meg a' hernyó vagy a' tetű, Kun Szent Miklóson volt Királyi pénztárnok, Közöttünk tsavargó, szép szín alatt álnok. Az Adó Kaszszába úgy belé pillantot, Pénzt magához vette azzal el illantott. Volt ismét egy Detsi nevű roszsz tsavargó, A' Császár nevében Kaszszákat szagláló. Mint Királyi biztos a' puszta bírákat, Számoltatta bizton az adó kaszszákat. A' mint Orgoványon hamis úton végzett, Jakabszállására más útat intézett. Szabadszállási rész puszta bírájától. Szám adást követelt Sallay Mihájtol. Ottan jól találta a kintstári Kaszszát, Kilentzven két forint és egynéhány krajtzárt. Azt magához véve és Fülöp Jakabra, Fordítya a' rudat, jött az én nyakamra. Éppen engem akkor az a szerentse ért, Az adót el vittem engem othon nem ért. És én be számoltam a' pénzt Félegyházán, Könnyen ki adhattak a' lélek kurvannyán. A' tsőszünk el vitte tőlünk Kecskemétre, Azután keresték hamar majd egy hétre, Mert megszökött azzal a' mellyet be szedett, Hamis úton még is valahol tévedett. Mi lett egyéb annál hogy őket meg fogták, Piatotzkit, Detsit azonnal be tsukták. De még hányak többek történtek iljenek, Iljen sehonnai kopot idegenek.