Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

SZÉKELY ISTVÁN: „Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..."

Nagy fel űgyellés volt mindenût a gáton, Német Zsandárokbol gyalog és ló háton. Ez is nagy métej volt a' Magyar Nemzeten, Széjjel az országba minden területen. Érdemes emberhez ha szólt Német Zsandár, Csak úgy szóllitotta, no te Kossuth betyár. Minden kihez szava goromba és durva, Minden jámbor Aszszony neve Kossuth kurva, [18] Mert hogy a' Muszkától segittséget nyertek, Azonnal Ők mingyár nagy legények lettek. Úgy bánt a' Magyarral mint maga akarta. Ártatlan embert is képelte vasalta. De hogy ne tegyenek több méltatlanságot, Oszlattak közikbe Magyar Zsandárságot, Németnek Magyarral egygyütt kellett lenni, A' jók és roszszak közt külömbséget tenni. De még Világostól minden felé mentek, A' mit említeni majd el is felejtek. Nagy hajtogatás volt, majd ki sem mondhatni: Szekérrel, ökrökkel Ágyúkat vontatni. Meszszire el hajtott számtalan kotsikat, Nem váltotta a' jót egygyikkel másikat. Mind addig hajtotta még tsak ki nem fáradt, Sok lónak a hasa a hátához száradt. Kit meszsze el hajtott alig tengődhetett, Míg az övéjihez haza vergődhetett. Hogy Muszkához szorult nem lehet tsudálni, így taníthatott meg kesztyűbe dudáini,* A' mint ez a sok baj reánk terhesedéit, Későbben egy kitsint meg is tsendesedett. Nagy reményünk támadt de még meg se fogtuk, Hogy a két fejű sast egyre koppasztottuk. Nyoltz száz hatvanadik esztendeje alatt, Minden reménységünk a' Tepszibe maradt. Nemzet kívánsága maradt a' hón alatt, Itt is el szakíták a' vezér fonalat. Mert nyoltz száz hatvanba a' mint számítottunk, Minden tisztviselőt újra választottunk. Szabadságra vágyva jobb jövőt gondoltunk, Semmi sem lett abból tsak le szomorodtunk. Trója városa sem tudta azt valóba: Mit rejt az ellenség a' titkos fa lóba. Királyi parantsra bálvány Isteneket, [19] Imádni oktattak vak buzgó népeket. * E két sor a másik két változatból hiányzik.