Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

SZÉKELY ISTVÁN: „Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..."

így tettek vas jármát a' népnek nyakára, így léptek kényelmük leg felsőbb fokára, így volt ez akkor is a' régi világba, Most is uralkodik majd minden országban. Veszett volna végkép benne a' Muszkában, Csak be ne jött volna a' Magyar Hazában. Mert van ott elég baj a' holott az első, Csak éppen a maga ön hasznát kereső. Sok az a' mi már most emészti a pénz tárt, Mint a' méhek helyett a' herék a Kaptárt. Midőn a' kik lettek újból választottak, Még reánk több terhet, több bajt árasztottak. Ha nints a' ki voksot mondana ellene: Teszi sokszor azt is a' mit nem kellene. Úgy jártunk mint a' fa, a' mely az ágából, Fejsze nyelet nevelt fel a' derekából. Végre hajtás történt idő sem telt bele, Az éliők sorából őt vágták ki vele. De még is meg tőrtént, hogy az észrevétel Nem engedte tovább, sok hamis bevétel Átkot hozott rája, mert roszsz lelkű hite. Méreg áldomással az ördög el vitte. Előtte is volt egy boszszú álló lelkű, Kit bujdsóvá tett a' sok hamis betű. írfgység volt annak minden éllő ere, író tolla mások gyilkoló fegyvere. Kain képpen így lett osztán bujdosóvá, Azt is az ördögök el vitték máshová. Nem ok nélkül íogy el ott az igavonó, A' hol hamis betűt ir a' húzó vonó. Sok méltatlan fizess már hányakat sújtott, Hány gazda birtoka Zsidó kézbe jutott. Nem tsuda, mert hányszor nyílik meg az ajtó, Azért, hogy bújhassák be a' végre hajtó. Elég veszedelem, elég baj az már ma, Hogy tyúk üllővé lett az ökröknek járma. Mert a' végre hajtó mint a' mirigy halál, Személyt nem válogat viszi a' mit talál. Uttzákon kódorog és fel s alá járván, Nem könyörül semmit özvegyen és árván. A' mikor elindul a' vagyont foglaló, A' végre hajtóval az ügyet tárgyaló, Ballagnak mellette a' fogdmeg fráterek, Mint a hóhér mellett a segéd sínterek. A' foglaló viszi hón alatt a' leltárt, A' prókátor pedig a' meg fejő Zsajtárt.