Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

SZÉKELY ISTVÁN: „Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..."

Ez negyven nyoltz előtt nem volt még szokásba, Özvegyek vagyona a' leltározásba. Nem is markolásztak Árvák vagyonába, Még is volt elég pénz akkor a' Kintstárba. Foljamodásokra a' béjjeg nem ke llett, A' nélkül is talált igazságos helyet. De vegyük fel most még a' katonaságot, Minden külön külön féle szolgaságot. Még ezek is várnak kész pénzt a Kaszszábol, Kapnak is de szűken titul a' nagygyábol. Ez nem is ejtene egy Nemzetet hasra, A' mint számítanak egy vagy két garasra, Mert a' katonaság nem úgy mint a' másik, Használja a' Kaszszát egész pazarlásig. Katonának kevés krajtzár napi bére, Még is annak omlik a tsatában vére. Hány sok vagyontalan esik el a' hartzban, A' vagyonos fülel kövér hivatalban. De nem is emészti katona a' Kaszszát, Erre nem mondhattya a' Nemzet panaszszát. Mindég volt katona a' Hon védelmére, Ruházat és fegyver, tartás élelmére. Akkor egy Huszárnak sinorja és gombja, Többet ért majd mint most tiznek a mondurja. Még sem volt ez a sok rendetlen nagy adó, Vagy az egész Ország ennyire romlandó. Negyven nyoltz előtt is volt adó értékben, De nem pazarlásig, hanem tsak mértékben. Mert a tisztviselők mind gazdagok voltak, A' Nemzeten sartz pénzt, nyugdíjt nem zsaroltak. A' fényes hivatal fizetés illendő, Ez volt éltek vágygyát ki elégítendő. Idő kort tekintve már nem éppen ifjak, Ősz hajjal, de remek mind erős férfijak. Törvény asztalt körül le ülve kardossan, ítéletet tettek fundamentomossan. Töbnek nézték sokkal a' hivatal tzímet, Mint egy erőszakos végre hajló ívet. Szint úgy szolgaság volt nálok a hatalom, Vag)- a' Fő betsület a' leg szebb jutalom. A törvényes úton ha volt határozat, Nem volt ennyi lelket emésztő kárhozat. Ámbár Ausztria mindig írígylette, Hogy akkor kényeiműi úgy nem kezelhette, Magyar Ország hasznát úgy a' mint most teszi, Mindenből a dézmát jó bővenn ki veszi.