Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

BALOGH GÁBOR: Honvéd emlékeim

ezer lélekkel egy egy helyen - az időben még igen egyszerű életmóddal — lakva nagyobb részt egész éven átt tanyáikon, s csak ünnepekre látogatva el a városba. Nádudvarról visza fordultunk, bár azt híreitek, hogy Debreczenbe megyünk, a mi még jó [90] három napi távolság volt tőlünk. Viszatértünkkor már enyhült az idö, s oly fe/neketlen sárban jártunk, hogy menni alig tudtunk, az enyhébb időre megdagadt az én elfagyott lábujjam is anyira, hogy Karczagon be kellett mennem az ispotály doctorához, a ki Vörösmarty József — Köveskálrol való földim mérnök barátomal, - kinek a füle szinte az abonyi útban fagyott el — ott marasztott mind adig, mig lábam meg nem javult. Nem voltunk bent az ispotályban, hanem egy igen jó módú kun embernél szálásoltunk, koszton pedig önköltségünkön egy örmény boltosnál, a ki elég szívesen látott. - Ispotály parancsnok Márkus nevü főhadnagy volt, kit jurátus koromban ismertem Pesten, ő mind kettőnket írásbeli dolgokra használt az ispotálynál. / [91] Tudomásom volt arról, hogy zászlóaljam Törökszentmikloson van, én oda visza vágytam, s mivel Márkus ur elereszteni nem akart, megkértem az ispotály fő orvos urat Kikót [?], hogy segílyen elmennem. — Ő azt válaszolá, hogy másnap Törökszentmiklósra megy s vele visz, csak reggel idejében legyek szállásán — én megjelentem, de őt dolgai nem ereszték, hanem miután négy lovas kocsiját rendelkezésemre adta, én azon elmentem s Kisújszálláson a városházához lovak váltása miatt is behajtattam. - Itt a városbíró ezen szóval „Isten hozta a kormánybiztos urat" fogadott, s miután meg ebédeltem a város négyes fogatával Törökszentmiklósra elküldött. Távol volt tőlem, hogy én a Kisújszállási bíró urat megczáfoljam a nekem [92] tulajdonított méltóság felöl - a fuvarokat Kikó urnák előző/leg kiállított nyugtáival kifizettem, őt többé az életben soha nem láttam. Vörösmarty barátom ott maradt Karczagon az ispotályban, itt szolgálta egész honvédségét. Karczagon létemben támadta meg Perczel a Szolnokra elö nyomult osztrák sereget Ottinger alatt, tán Január 20-23-án, s őket onnan ki is űzte. Zászlóaljamnak ezen első csatájában - lábam elfagyása miatt nem vehettem részt. Török szentmiklósra érve jelentkeztem - itt több hetet töltöttünk, s ez alatt jött fel Bánát és Bácskából Damjanits és Vécsey tábornok, jöttek velők magyar lakosok is, kik vegyes lakosságú falukból — a ráczok vadsága s gyilkolásai elöl menekültek. [93] Törökszentmiklósról Kisújszálláson átt / Tiszafüredre mentünk, itt a Tiszán levő elsánczolt hídnál tettünk minden másnap s éjjel folytonos szolgálatot az egész zászló aljai nagyon sokat szenvedtünk a hidegtől és tetvektöl, a mik minden ott létünkkor anyira el leptek bennünket, hogy mind anyiszor teljesen levetkőzni s alaposan magunkat kitisztogatni kellett, sokan is voltunk egy háznál, fa csak az volt, mit a tiszapartján ievö fűzfákról vágtunk, a mi meg sem égett. Tiszafüredről jöttünk fel a Kápolnai csatába, mi 849 Febr 28-án volt, mi a sereg legszélső balszárnyán Kál falu előtt mentünk átt egy térden felül érő folyón - a hol a szekér ut vezetett átt rajta - s ezen vizesen áltuk a csatát, késő estélig fedezetül az ágyuknak és lovasságnak, [94] mert gyalogsági támadás itt ezen a szár/nyon nem volt. Este ugyan azon folyón kellett átt mennünk, én féltem vizes tsizma s ruhával az éjszakától, s századunkban megszőllitottam a fiukat, ki vinne átt a hátán pár napi lénungért. Válalkozott egy zömök balatonfüredi Csordás nevezetű fiu, de midőn a vizböl már kiléptünk volna, alattam elesett, s én meg a vizbe estem. Igy vizesen háltunk étlen egész éjjel Kál falu mellett az Isten ege alatt. A helységbe küldött fiuk, dió nagyságú krumplit hoztak, s azt sütötték meg a temetőből felhúzott sírkeresztek fáinál, mert egyébb tüzelőnk nem volt. Másnap a csata kora reggel elkezdődött, a fent emiitett vizén nem mentünk átt, a falu előtt foglaltunk állást — ismét ágyú harczal. A csatának kulcsa Kápolna falu volt, tőlünk távol