Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

tos őrjöngök! - Én soha, mint ti, a fejdelmi udvarokban nem voltam, de ha csak a kissebbszerü saloni iónokról vontok következést, nem látjátok e át, miként a fő bon ton* tettetés és csábításból áll? Hát még ott fen, hol e tudományt a lehető legmagasb fokra, az emberi jellem levetkezéseig vivék, hogy tudtok olly silányul Ítélni? De hagyjuk el kézszoritó vagy csókos találkozásaikat, Ítéljünk a tényekből, mellyek oda mutatnak, miként náluk a közönséges emberekbe találtató szép tulajdonok gyéren, az emberi gyengeségek, hiúság, irigység, sat. buján teremnek, a bűnök pedig megszokott erényesség álarcza alatt fénylenek! - Az egyformaság elve a népjogok tapodásában leginkább nyilatkozik, s arra nézve, hogy a világ fiai szabadon járni, gondolkozni, élni minél kevésbé tudjanak, testvérileg eggyet értve, minden magány érdekük háttérbe szorításával működnek. Lássuk már kőrútjaikat. Ez is nagy divatba jött, bejárják országaikat, megmutatják arczaikat azok előtt pirulás nélkül, / kiket jogaikból kifosztottak, s kiknek véreiket feláldozák vagy jogtalanul övéiket keb- [288] löktől elszakíták. Előre hirdetik magasztos megjelenendésöket, s a szolga csoportok, kik zsoldjaikból s nép zsírján élnek, hivatalos parádékat s hérosokat illető diadalt készitnek, mellyet ismét saját zsebeik érdekében egy részt, más részt urok tiszteletére, a szegény nép vagyonából kierőszakolnak! Hogy aztán az illy sokba kerüli útnak emléket szerezzenek, s nagy jogtalan tetteiket kissebb engedményekkel palástolják, megnyitják a börtönök ajtajit, s időszakonként néhány ártalmatlan foglyot, miután főbbjeik száműzve hatalmukon kül vágynak, szabad lábra bocsájtanak — s ez által a nagylelkűség tényeit zsoldos szolgáik által trombitáltatjákü Mintha ártatlan emberek sok évi kínzásuk utáni kibocsájtásuk, mit eddig is jogtalanul követtek el, egy hajszálnyi nagylelkűséget tartalmazna! Illy alkalmaknak ismét azzal kell megadni árukat, hogy adó és katona szedés esetébe a kormányzat készségre találjon, s a nemzet fiait idegen érdekekért elvéreztetni, szerencséjének tartsa! Szoktak illy alkalmakkor némelly könnyen hivők s sima állatok petitio alakú iveket, nem sérelem orvoslási követelés nyilt formája alatt, mert ehhez bátorság kellene és hazaszeretet, de kérelem csúszó mászó modorában benyújtani; akkor ébredve fel nyomorult álmaikból, s 300 éves tapasztalat utáni vakságaikból, midőn a kény úrtól tagadó választ nyerve, lenézetnek, a nemzet okosb s lelkesbjeitől kinevettetnek. / Igy a körutakkal már készen volnánk. [289] Egyedül azt jegyezzük még meg, miszerint a nép magva a szemlélet iránt hideg, csőcselék nép éljenei s oskolás gyermekek sivitásai rontják a levegőt, s volt példa reá, hogy a diadal kapuk lángba boesájtatván, a tiszteletre kisért magas vendég azoknak hamvait tapodta! ... Mig ezek igy történtek, én boszu s fájdalom telyes kebellel gondolám át a világ és emberek bohóságait, s ha a néhány jobb keblüek ellenkező irányt nem adnak tapasztalatimnak, ha nem találkozik egy két fő, melly megért, kikkel eszmét cserélék, ember gyűlölővé válandottam volna! Eszembe forgának Jacobo Ortisz panasz szavai: „Idegenek vagyunk mindnyájan és kiköltözöttek saját hazánkban, alig távozunk szük határinkból, sem ész, sem hir, sem erkölcs nem szolgálnak paizsul. Alig tiltatunk ki lakunkból, nem találunk, ki befogadjon bennünket. Eggyik által kifosztva, másiktól kigúnyolva, nagyrésztől elárulva s elhagyatva, közinségbeni szánalom helyett vadaknak tekintetünk minden nem megyejökbe való üldözöttek, bárha lábaikon ugyan azon lánczok zörgenek. Milly menedék marad fen számunkra? Kalászink meggazdagítják a rajtunk uralkodókat, de telkeink nem nyújtanak sem gunyhót, sem kenyeret ama sok honfinak, kiket a hazaszeretet messze szórt szülőföldüktől. Milly egyébb menedék marad fen tehát számunkra, mint a rengeteg és a sir? És gyávaság! A ki leggyávább, legtovább él, de gyaláza/tára önmagának, s gunyjára ugyan azon zsarno- [290] * Illem, jó modor.