Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

BEVEZETÉS (Forrai Ibolya) - Szövegek és szerzők

Az írás-olvasáshoz is ez ad ösztönzést. Komároini menlevéllel tér haza, apja földjén gazdálkodik. Egy évtized múlva elindul „széjjelnézni" a világban. A vasútnál dolgozik, majd kocsisnak szegődik egy-egy gazdához. Gazdái közül szépen emlékezik Nagy Lajosról, ki negyvennyolcas honvéd őrnagy volt, s 1855-ig Olmützben raboskodott. Nagyváradi élményei alapján kifejti véleményét az urakról, magatartásukról, az úr és paraszt viszonyról. A 48-as eszmék talán csak most tudatosodtak a fiatalemberben, s egyre határozottabban foglal állást az egyenlőség, szabadság kérdésében. Amikor városi házat vásárol magának Kisújszálláson, a Kaszinó mellé költözik, mert itt működik a 48-as kör. Ekkor már sokat ír, alkalmi verseket, köszöntőket, kortesverseket, verses leveleket volt honvédtársaihoz, kik közt pap, jegyző, tanító is van. Negyvennyolc éves korában, 1874-ben írja meg „életirata" első változatát. A Kaszinó könyvtárosaként sokat olvas, ismeri a helyi és az országos lapokat, az e vidéken is népszerű ponyvakiadványokat, verses históriákat. Felkérésre „verses emlékiratot" ír az 1876. évi árvízről, egy száz évvel korábbi versbe szedett, a városi levéltárból előkerült irat alapján. Ekkor kezdi újraírni élettörténetét is felező tizenkettesekben. A szabadság verseiben mint az élet nagy ajándéka jelenik meg, ellensúlyozva gyermekkori balesete miatti nyomorékságát. Kedves szemérmességgel beszéli el két szerelme történetét, bánkódását, hogy gyáva volt vállalkozni a házasságra nyomoréksága miatt. Szülei elhaltával, 50 évesen mégis elvesz egy özvegyasszonyt, de a kapcsolat 6 hónap múlva befejeződik. Önálló, független, szabad életét anyagi gondok nem korlátozták, hiszen az élet legfontosabb kellékeit — búza, kenyér, szalonna — munkájával biztosította, s némi készpénze is volt, papírra, tintára, utazásra, sőt kölcsönre is. Életének évtizedeit egy-egy kiemelkedő eset elbeszélésével összegzi. Ezek általában költözések, gazdasági vállalkozások, kertföld, földbérlet vásárlások. „Telt az idő év év után újulva", s közben verseivel elismerést vív ki magának környezetében, nem uraz senkit, de nem is ítél el senkit, ha mégis hajlongani kénytelen: „Kivált szegény embereknek főképpenn Kik szolgállat után élődnek éppen, Az ilyen meg nem róható! Mert a kenyér mindenható, És nekem csak megjárja, Ebnek van benne karja!" Megismerjük környezetét, családtagjait (két fiatalabb fiú- és két leánytestvére van) és a kisújszállási polgárokat, a mezőváros kiterjedi határát. Az alkalmi munkavállalási lehetőségekről is hírt kapunk. Szinte mindegyik testvérével lakott egy fedél alatt, élete végén azonban saját kis kertföldjén saját otthona van, nem szorul senkire. Idős korában, a kilencvenes évek derekán már testvére gyermekei gondoskodnak róla. Nem várja a halált, nem féli, de bölcsen előre rendelkezik a tennivalókról. Addig azonban szereti és élvezi az életet: csak virágaira és az írásra van gondja. Megbízható munkájával kivívta környezete megbecsülését, adnak véleményére. Kétségtelen azonban, hogy élete legnagyobb teljesítményének verseit tekinti, s az azokból összeállított könyvet. Még halála után, 1907-ben is közli a „Parlagi Poéta" verseit a helyi lap. Már említettük, hogy élettörténetét kétszer írta meg, az elsőt 48 éves korában az 1828-1874 közötti öt évtizedről, a másikat két évvel később, folyamatosan kiegészítve 1898-ig írja. Az élettörténet tehát befejezetlen. Az elkészült és fennmaradt változatok kéziratai hiányosak, mindkét változatból rövidebb-hosszabb részek hiányoznak, így például az elbeszélő modorban írt változatból a 48-ról szóló, mintegy 15 oldal hiányzik, a lírai hangvé-