Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

BEVEZETÉS (Forrai Ibolya) - Szövegek és szerzők

telű változat viszont az életút eseményeit tekintve hiányos. A kötetben a teljesebb, időben is hosszabb tartamot átfogó változatot közöljük, a hiányzó 48-as emlékeket pedig az első változatból kiegészítettük. Mind formai, mind tartalmi szempontból vannak különbségek a két írásban. Végh Bálint láthatóan jobban szereti, ha önálló gondolatait dal formában mondhatja el. így azonban az események számbavétele, a leltár hiányos. A konkrét történések, főleg személyes élete kibeszélése egyébként is nehezére esik. Talán ezzel magyarázható a második változat formai gyengesége. A négyütemű tizenkettes sorok nehezen állnak össze. A sorok tördelése is változó, ha nem ügyel a betűk nagyságára, nem fér el a sor, s az elválasztás után, mintha csak folyamatos köznapi beszédet írna, megfeledkezik a sorok tördeléséről. Nem tudja eldönteni, hogy hány soros is legyen egy-egy versszak, általában azonban a kibontott, kifejtett gondolat határozza meg. Úgy érezzük, mintha rímes próza, nem költemény lenne a mű. Mindezek a hibák, gyengeségek helyenként teljesen megszűnnek. E forma begyakorlottságát tanúsítják később a helyi újságban megjelentetett versei is. Valószínű, hogy a város vagy a 48-as kör kérésére, biztatására kezd régi történetek megverselésébe. Ez a nagy vállalkozása sikerrel járt. A krónikás feldolgozások mellett köszöntői, kortesversei is megjelentek a Közérdek című helyi lapban. A versek nem valami fényesen sikerültek, a bennük lévő üzenetek azonban fontosak - így „a magyar vagyok" tudatának kifejezése, vagy hűsége 48-hoz, legfontosabb értékük pedig az, hogy a költő tud önmagáról gondolkodni és beszélni. Végh Bálint kéziratainak egy részét Győrffy István néprajzi gyűjtőútján fedezte fel és hozta el a Néprajzi Múzeumba az 1930-as években. A kéziratok AE 5767, 5768. ltsz alatt találhatók. NOSZLOPY ANTAL (1813-1890) Noszlopy Antal elszegényedett, régi nemesi család gyermeke. Kitűnő iskolákba jár, ahol nagy jövőt jósolnak a költői ambícióval megáldott ifjúnak. Közéleti pályára készül. Célja, hogy országgyűlési követ lehessen, nem teljesül. A helyi közéletben azonban mindig tevékeny részt vállal. 1848-ban már négy gyermek apja. Noszlopy Antal emlékirataira Vörös Károly hívta fel a figyelmet. Tanulmányában, 1953ban ismertette az akkor még a keszthelyi múzeumban lévő emlékiratokat, a Noszlopyak tevékenységéről szóló levéltári forrásokat, s közölt részleteket az „1849-49-ki dunántúli önvédharcz pótrajzul az általános Magyarhoni önvédharcz történetéhez" (továbbiakban Pótrajz) című, háromfüzetnyi kéziratból. A jelenleg Veszprémben, a Bakonyi Múzeumban őrzött kéziratos hagyaték (ltsz. 17.102-6) az Önéletrajz, a Pótrajz című műveket és néhány töredéket tartalmaz. Kötetünkben az Önéletrajzot adjuk közre. Az összehajtogatott lapokból álló kéziratban a lapok számozatlanok, az írás során a terjedelmi tagolást „csomó", „csomag", a tartalmi egységeket hol „könyv", hol „kötet", hol „rész" megjelölés különíti el egymástól. Az első rész szövege még tele van sok áthúzással, javítással, lapszéli kiegészítéssel és rengeteg rövidítéssel, a második részben kevesebb a javítás, betoldás, a lapszéleken főleg a kiemelni szándékozott gondolatok szerepelnek, végül a harmadik rész már tiszta, áttekinthető írásképet mutat. A szerző az ötvenes évek végén - hatvanas évek elején keletkezett emlékiratának Önéletrajz címet adta, bevezetőjében azonban a tervezett mű tartalmát így osztja fel: önéletrajz, túladunai események, menekülési évek. A művet saját indoklása szerint „hazám s családom iránti szeretetem sugalja,... az utókor s történelem számára" - mintegy mementónak szánja. Befejezetlen maradt az életrajz, itt-ott vázlatos is, de csonkaságában is egy teljes emberi életet tár elénk, egy gondolkodó, érző, vívódó ember vallomásait. Személyes sorsa szorosan, egész életére szólóan összekapcsolódott a forradalom és szabadságharc eseményeivel. Talán