Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)
BEVEZETÉS (Forrai Ibolya) - Szövegek és szerzők
szer Magyar Honban címek alatt. Az első rész a század első felének sűrű leírása, a jobbágyvilág, az úr és jobbágy viszony jellemzése, tulajdonképpen történeti keretet ad az 1848-49es forradalmi történetek elbeszéléséhez. A hadi események sorából érzékletesen idézi fel a délvidéki harcokat, amelyekben maga is részt vett. A mű befejező része az önkényuralomról szól, az elnyomatás sokféle nemeiről. A krónikában kevés konkrét élményt szólaltat meg, inkább az általánosítás jellemzi. A személyes élményeket mindig többes szám első személyben adja elő, ezzel mintegy érzékeltetve, hogy szűkebb közössége, sorstársai nevében beszél. Pontosan tudja, hogy mit jelentett a márciusi forradalom, ismeri a 12 pontot, lapokból tájékozódik az eseményekről, figyelve a külföld véleményére is. A nemzet szabadságáért kész megtenni, amit kell. A király által szentesített 48-as alkotmányban biztosított polgári és nemzeti szabadságjog: a „szép szabadság", „ősi szabadság", „kért szabadság", melynek védelméért megindul a föld népe „szegezett kaszákkal" Kossuth és a „Talpra magyar" hívására. Székely István szemében a forradalom legjelentősebb eredménye a jobbágyfelszabadítás volt (Elmúlt nemesség), legnagyobb egyénisége pedig Kossuth Lajos. A „Szabadság, testvérség" és „A Magyar hazának szabadságot adni - A honért élni vagy halni" eszméjével azonosul. A nemzet szimbólumai: a jó király és a korona, valamint Kossuth. A mű befejezésében erkölcsi tanítás szól a helyes magatartásról, arról, hogy mi az érték, mi a káros, és mi ad reményt a beteg haza feltámadására. Az érték: a békesség, a becsület, a feljebbvaló tisztelete, a példás családi élet, az összetartás, egyetértés. Káros az irigység, önzés, álnokság, hazugság, nemzetárulás. Egyedüli reményt, megtartó erőt pedig a vallás nyújthat, a kitartó hit és türelem, amellyel védekezhet az ember még az eleve elrendelt isteni végzések ellen is, különben csak a krónikákból értesülhet a késő utókor, hogy „Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága." A krónika a hatvanas évek reménykedő várakozásával zárul, kétségtelen utalással Deák Ferencre, aki: „jó kormányos, jő patrónus." (A krónikában felvázolt történelmi korrajzot egészítik ki azok az írások, amelyeket újságokból, ponyvakiadványokból másolt könyvébe: Kossuth Lajos születése és szomorú élettörténete, Kossuth Lajos bútsú dalia, A magyar alkotmány ébredése emlékére, stb.) VÉGH BÁLINT (1828-1906?) Végh Bálint kisújszállási polgár, gazda. Verses „életirata" évtizedekre tagolva idézi meg az elmúlt időket. A vallomásból kiderül, hogy 1848-49 a legjelentősebb, legnagyobb, legfontosabb esemény volt az író életében. Ekkor válhatott teljes értékű emberré. A húszesztendős legény önértéktudatot nyer hal havi hazának adott szolgálatával, a polgári szabadság és a nemzeti függetlenség eszméje csak később tudatosul benne. Tudósítása az eseményekről rövid, vázlatos. Csak az általa megélt eseményeket idézi fel, s természetesen Kossuth, Görgey, Petőfi alakját. Az élmény meghatározó volta jelen van az író szinte minden további személyes megnyilvánulásában, döntésében. Életének szakaszait így határozza meg: „A két első év tized a csatáig (48-49) S attól kezdve ismét egész idáig, Rossz s jó váltakozva ebben, Hünn él emlékezetemben Élv, keserv minden nemű: Édess és a keserű."
