Forrai Ibolya szerk.: "Mi volt Magyar Ország, mi volt szabadsága..." - Negyvennyolcas idők 2. (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 5; Budapest, 1999)

NOSZLOPY ANTAL: Önéletrajz

[76J Dunántúli fellépésrei tervezet* Kinek a természet [lélek s szív]* egészséges hüvelybe zárt lélek s szív képességet, határozott akarat s vállalkozási szellem öszhangzatában meg adta, mindenkor, de főleg akkor számolhat reményt fellyül haladó eredményekre, midőn azokat rendkivüli események rohama igénybe veszi. Hlyen vala az 1849-ki tavaszára fordult forradalmi időszak, mellyben uj élet szikra gyull a honfi társulat minden részeiben. Hátra maradni senki nem akart a honmentés nagyszerű kérdésében, még az sem, kinek az ön érdek vagy dicsvágy honszerelmét feliül multa. Az időközben előhaladt magyar fegyver szerencséje lángra gyujtá a tiszta érzelmű hazafit, lelkesíté a csüggedöt, bátorítá a félénket, ügy bajnokává szentelé a kétkedőt és ingatag jellemüeket. I-ső Napoleon egykor monda: „A forradalom, idő szaka a gonoszságnak s lángésznek" - ez igaz, csakhogy hozzá teendheté: „a vállalkozó szellemeknek is. " Mindenki előtt nyitva ugyan az ut kissebb nagyobb mérv[ben]* és körben a középület felállításához fokozatosan járulni, de hol nem fő rugója honszerelem az elérendő czélnak, az említettem tulajdonok többnyire meddők maradnak, ugyanis Költőként: „egyedül a hazafi tüz, melly lángjával csudákat üz" - a mi ezen kül van az idő s körülmények hordereje által enyészendő gőz körként elpárolog. Ó! ha az istenileg magasztos honszeretet érzését fejenként lehetne a polgári szivbe, miként himlőt kisdedbe oltani, ugy népmilliók ma és századok előtt nem hordanák s hordandák a szolgabilincseket! Nem lapdázna honfi főkkel a zsarnoki kéz, ártatlan vérrel fertőztető trónja bíborát, s a vad kegyetlen önkény nem ülne diadalt annyi eltemetett jóllét és emberi boldogság sirja felett! G. fivérem, kit a természet 24 éves fiatalságában már olly nagyszerű tulajdonokkal áldott meg, mellyek ritka férfiú sajátai, s mellyekhez kevés alkalmi szerencsének kell járulnia, mi által az élet közemberei fölé emelkedve, kiküzdje magának ama polczot, hova kevés jelesek juthatnak, de a mellynek sikamlós lejtőjéről annyival könnyebb s fájdalom! nagyobbszerü a bukás. Mint munkám előkötetében említem, Debreczenbe jővén le, mint a Nemzet hazafi testületét képviselő szabad föld s menhelyre, mélyen aggódott a felett, mint lehetne szülőföldünket rövid idő alatt a kényuralom láczai alól feloldani. Minthogy éjt-nap együtt valánk, gondolatával annyira megbarátkoztatott, mi szerént ismerve népszerűségét, nemcsak az előfordulandó akadályoktól vissza nem ijesztem, söt lehető segélyemet, áldozatkészségemet felajálva meggyőzem a felől, miként bárha az előlépések nem leendnének veszély nélküliek, óvatosság, kitartás és elszántság mellett, a kedvező eredmény alig szenvedhetne kétséget; annál inkább, minthogy hadúr mieink fegyverének kedvezni látszván, hadi szerencséjök hire a hon minden részeire villany szerüleg széthatott. A gondolat bennünk szilárd akarattá válván, feltettük magunkat a kormányzónál jelenteni, olly elhatározással azomban, hogy habár megbízást tőle nem nyerhetnénk, feltett czélunkban az gátul ne legyen. Egy szép nap reggeli órájiban nála jelentkezvén előterjesztők szándokunkat, melly sem több, sem kevesebb, mint szülött Megyénk, söt kedvezvén a szerencse több dunántúli megyék felszabaditási tervéből áll. K. helyeselve a szándokot azon aggályos megjegyzést tevé, miként tudomása szerént ellenséges erők szálván meg a dunántúli megyéket, mint illyenek felszabadításuknak idejét nem látja még elérkezettnek, és az eredményrei kilátás nélkül nagy veszéllyel jár. Alig hallá e szavakat a kis ember, válaszul adá, miszerént ő magával veszélyt illetőleg számot vetett, mérlegezve a körülmények nehézségeit is, mi okból kéré K-t, hogy feltett tervébe belé nyugodni és azt elősegítni kegyeskedjék. K. a tetszés bizonyos nemével mérvén át a kis testalkatú, de nagy és merész lelkű ifjút, * A 76. oldal kiegészített tiszlázata.