Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - Faluzások

koriom és közvetlen szomszédunk volt, de nem csak nem szerettem, de nem is tudtam beesülni többé. Ő pedig telyesen Jármy Bélához adta magát, enervált férje mellett szüksége volt ilynemű kárpótlásra, a milyenül előbb engemet használt, mint egy alkalommal nekem őszintén bevalotta. Ugyan ezen évi August hó elején történt, hogy egy szombati heti vásárra Anyámmal és Eliz testvéremmel be mentünk Nyíregyházára holmi fűszer, s egyébb bolti áruk bevásárlása végett, a hol özv. Bodó Lászlónő kemeesei rokonunkal ösze találkozván, a ki a legidősebb 14 éves Emelka nevű feltűnően csinos arczu leányát a nevelőből hozta haza és délután együtt indul­tunk haza felé. Minthogy Bodónő a lánya podgyászát is hozta, s így a nagy szekerén nemigen vőlt kényelmes ülésük, Anyám a mi fedeles bricskánkra hívta őket, én pedig a négyes foga­tunkat ugy is magam hajtván, a kocsisunkat az ő szekerére küldtem és én az elég széles ülé­sen a két leány között ülve hajtottam és az útközben a pajkos lányokkal tréfálkozva a gyeplőt az egyik, az ostort a másik kezébe adtam, szóval egész uton tréfáikóztunk, pajkoskodtunk. Ugy anyira, hogy Anyám reánk szólott, ne hunczfutkodjatok gyerekek, még feldüjtetitek a kocsit. Özv. Bodóné pedig velem enyelegve megfenyegetett, hogy bevádol Tóni leányának, hogy mi­lyen csapodár vagyok, hogy ha ő távol van nénjének csapom a szelet. Bodóné ugyan is engem gyerekségemtŐl fogva leendő vejének hívott, de a második lányát, Tónit hívtam kis szeretőm­nek. Én aztán azzal vágtam vissza, hogy miután már ugy is vejének fogadott Tóni néni, hát azt hiszem, nem köti a hoz a beli jő indulatát, bogy esak is, mint az Ó testomentomi ember, a kis­csipás Tónikával kelessék megérnem, holott mint örömei látom Emelka szívesen fogja kezei­be az én gyeplőmet, mire Emelka azzal felelt, hogy a nálla lévő gyeplő szárat nekem dobta, anya pedig tovább folytatta az enyelgést azt mondván, hiszen igazságod van, énrám nézve mindegy akármelyik lányom veszed el, esak miután mái' évek óta vömnek hívlak, valahogy meg ne szomoríts azzal, hogy a csapodárkodás melett mindeniket cserbe hagyd. A min azután rnindanyian, mint ártatlan és minden czélzat nélküli tréfálkozáson vígan nevedgél ve ügettünk haza felé, senkinek még csak gondolatába sem ötlött, hogy ez a tréfa még komolya válhat. IN ekem azonban a kis Bodó Emelka máris igen szabályosan fejlődött, bár még kissé tul göm­bölyű termetével, szinte kékbe játszó holló fekete hajával, hófehér arczári tündöklő fekete sze­meivel, mosolygó piros ajkaival határozottan megtetszett és gyakran el el látogattam hozzájuk. És ő is nővéremnek kiválóan szeretett barátnője lévén sokat időzött nállunk, anyám pedig, aki­hez anyira hasonlított, mintha leánya lett volna igen megszerette, de azért senki sem gondolta volna, hogy alig valamivel több mint egy év alatt örök hűséget esküdjünk egymásnak. Ez év September havában a Mária napi búcsúra elkelett menünk Anyámmal, a ki még 1848­ban ugyan csak azon napi bucsun Mariapócson felfogadta, hogy a míg él minden búcsúra el­fog menni, hogyha az isten a már akkor a haza védelmében távol lévő két fiát, t.i. a Ráczok ellen a Bánátban táborozó becses személyemet és a Perezel táborában a Muraközön lévő Gá­bort megtartja és haza vezéreli. Ezen fogadásának most már harmadszor tett eleget. Eliz test­vérem Emelka barátnőjét is elkérte armyától. Özv. Fejér Jánosnőnél szálottunk, a minek Er­zsi leánya nagyon örvendeni látszott és kezdetben igen jó kedvűnek mutatta magát, de más­nap oly kedvetlenség vett rajta erőt, hogy telyeséggel nem bírta titkolni, sőt délután le is feküdt, hogy oroszul érzi magát és ozsona után ugy jöttünk el, hogy én nern is búcsúzhattam el tölle. Senki sem tudta sejteni sem, hogy mi lelete szegényt, esak én tudtam, hogy az esett neki roszul, mert észre vette, hogy a kis Erneikával tetszünk egymásnak, holott az előző lapon előadott utolsó találkozásunk alkalmából azt hihette, hogy én is érdeklődöm iránta és igazán fájt nekem, hogy viselkedésemmel bánatot okoztam szegénynek, mert igen kedves, jó szelíd leány vőlt. Az év további hátra lévő része minden egyébb emlékezetre méltó események nélkül folyt le, egyedül az a megemlítésre érdemes körülmény nyert befejezést, hogy a Szabadság harcz ideje alatt nyomatott és használatban vőlt magyar bankjegyek, melyeket az álnok Zsarnok

Next

/
Thumbnails
Contents