Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

ek szállásait meglátogatván személyesen meggyőződtem, a legénységet ilető gazdáikkal legtöbb helyen poharak közt találtam. Perse, hogy engem is mindenütt megkínáltak és nehogy a kínálást megvetni látszassam, ittam is velük, minek folytán jónak láttam az inspitiálást félbeszakítani, nehogy másnak kel essen szállásomra viszavezetni, hová kissé kapatosan megérkezvén elhatároztam, hogy azonnal lefekszem. De míg a szemlére jártam, az alatt a szállásomon az én Dobos Laczi pajtásom a házi gazdánk egy szíjgyártó mesternek csinos két leányával tánezmulatságot rendezett. Laczi ugyanis a diákgyerek altisztekből tánczosokat, alanyok pedig ismerőseikből tánezosnékat szedvén ösze, a gazda a már akkor is híres újvári bandából elcsalt három szál czigárryt és reggelig esak adig nem tánczoltunk, míg közbe egyet hörpentettünk. Reggel azután jól megregelizve tánezosnőinktól érzékeny bucsut véve tovább utaztunk Tóth Megyer felé, hol azonban a 25-ik zászlóaly meg sem állapodott, hanem tovább mentünk Szelőczére, ahol a lakosság a falu végén lévő templom mellett muzsika szóval fogadott és a Plébános beszédei tartott az őrnagyhoz, melyet Rezsnyi, mint ujjonnan kinevezeti őrnagy, igen csinos beszéddel viszonzott. Míg itt időztünk, a Tóthmegyeri uton 5 lovas érkezeti hozzánk, a kik közül Rakovszky a 48-ik zászlóaly őrnagya, mint helyettes Brigadíros, a vele volt Keresztszegy és Opiczki mérnökkari tisztekkel a zászlóaly elé lovagolván a falu déli végén átvezette a zászlóalyat a Soőki oldalon lévő gyepekre. Megjegyzem, hogy Soók-Szelőczc öszeépü 11 kellős falu, melynek déli oldalán Szelőczén pápisták, Soókon kálvinisták laknak. A Soők alatti gyepen öt század gúlába rakta a fegyvert, egy század pedig az érkezettekkel és Rezsnyi őrnaggyal előre mentek, az onnét félórányira folyó Vághoz, és ott felállították az előőrséget a Vág vonalán, a negyedi akloktól éjszaknak jőve Tornócz felé, melyen tul az első hadtest őrseivel csatlakoztak, kik Szered iránt állottak a Vágón innen. A míg a brigadéros segédjeivel a Vág felé ment az egy század kísíretében, adig a többi századok a Soóki kérlek alatti gyepen letanyázott és élvezte a lakosság, leginkább a nők által oda kihozott friss, jó ivó vizet, sőt nagy menyiségben kihordott élelmiszereket is, tej, vaj, kalács, szalonna, sat. A miért fizetést nemcsak nem követeltek, hanem el sem fogadták, ha ezzel megkínáltattak. Én már akkor, a zászlótartó Vásárhelyi Dani hideglelősen Érsekújváron hátra maradván, mint czímzetes őrmester, helyetes zászlótartó voltam, s mint ilyen a fegyver gula vonal közepéhez támasztott zászló közelében sétálgattam, vizsgálva az ismeretlen község nagy terjedelmét, melynek a töllem mintegy 5-6-ik kertjén tul, a kertek alja sorjában, egy közép nagyságú templom állott, melyet a gombja fel lett i csillagról kálvinista templomnak ítéltem és feléje lépdeltem, de mielőtt idáig haladtam volna, a templom mellett ki jött egy alacsony, kövérségre hajló termetű, csinos, kerek barna arczu, tömött fekete szakállú férjfiu, hoszu fekete szövetű rokban, széles karimájú fekete szalma kalappal fején, és egyenesen felém tartott és köszönvén bemutatkozott, hogy ő Borza János helybeli ref. lelkész. Kölcsönös bemutatás után azonnal kérdezősködött arról, hogy be fogunk e szállásolni a községbe vagy tovább utazunk. Mire én kijelentettem, hogy az körülbelül attól függ, hogy az előre nyomult század nem fog e ellenségre bukkani, mely esetben utánuk fogunk menni, ellen esetben felállítják az előőrséget a Vágnál s akkor azt hiszem 4 század elszállásol, még egy pedig lörsőrségül kint marad. Erre a Vág felé haladók után nézve azt mondta, hogy még bele telik egy fél óra, míg a Vághoz érnek, adig meglehetném neki azt a szívességet, hogy bemennék az ő házához, mely a Templom helyének utza felőli végén van, mert a felesége beteg és nem jöhetett ki a katonákat nézni, pedig nagyon vágyna egy magyar katonát látni. Én látva, hogy a Vágót még megtart egy fél óráig elérni, reá bíztam egyik altiszt pajtásomra, hogy jeladás esetén rögtön értesítsen, bementem a papi lakra, hol a papnét egy szép, de igen sáppadt arczu fiatal nőt a tornáczon, egy karos székben ülve találtam, a ki bádjadt hangon ugyan, de szép fekete szemeinek felcsillanásából láthatólag örömmel fogadta és köszönte megjelenésemet, és részemre valami olyan rétes féle