Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

bebehuzódtunk velük a Nádor kert bokrai közzé, tudva jól, hogy azok nem a vár bevétele, hanem feledés czéljából igyekeztek a tábor felé. Egy ilyen hajó hidi őrködés alkalmával éjjeli órákban a vár felől három csólnakot vettek észre az őrök, hogy a Dunán lefelé halad, miről azonnal jelentési tevén, egy utász csapat csakhamar megjelent, és a hídon elhelyezkedve a csólnakokat csáklyákkal várta, melyekben útközben tűz gyúlt ki s mire a hídig lehozta a víz folyása, már a csólnakok oldalai is tüzet fogtak, mind a mellett sikerült azokat csáklyákkal a parthoz terelni és ott eloltani, bár a bennük lévő fahasápok szurokkal is inpregnálva lévén, nem könyen voltak beolthatok. A 48-ik zászlóaly a promontori ut déli oldalán, velünk egy vonalban lévén megtelepedve, üres óráimban oda átjártam Gábor testvéremhez, ki ott mint főhadnagy szolgált. Egy ilyen alkalommal ott találtam Kemecséről Répássy Jánost és leányát Antóniát, Mezőssy Tamásnőt, kik Pesten járván, eljöttek a táborba ismerőseiket, rokonaikat meglátogatni. Répássy Anyámnak unoka testvérje vőlt és Répássy Mihály Tábornoknak fivére, ezektől hallottunk hon hagyott jő anyánk és nővéreink állapot járói majdnem egy év előtt történt eltávozásunk óta. Bár az 1849-ik évnek a három első holnapját nagy részben illetőségi helyünktől nem nagyon távol Kisujjszálláson és környékén töltöttük, sem én, sem fivérem Gábor nem kértünk magunknak szabadságot arra, hogy az othon hagyott szeretteinket meglátogassuk. Leginkább visza tartott bennünket attól az a körülmény, hogy a lapokból naponta olvashattuk, hogy a szinte közel eső Debreczen folytonosan tele van faczér honvédtisztekkel, a kik egy más ürügy alatt oda húzódnak, hogy a tábori élet kényelmetlenségeit kikerüljék, kiket azután csatakerüllő gyászvitézeknek neveztünk. Nehogy ilyenekül tekintessünk, soha egy perezre sem hagytuk el a táborunkat, hová tartoztunk. Répásyék megnyugtattak bennünket, hogy ugy jó anyánk, mint bonlévő három nő és egy fiu testvéreink mind egészségesek, jól vannak, anyánk sokat sirat bennünket, nincs reménnyé, hogy még megláthasson bennünket, lehetetlen, hogy annyi csatákon keresztül, melyekben részt kell vennünk, megmaradhassunk. [85] Kértük őket, hogy vigasztalják szegény jó anyánkat, hogy az Isten, a ki annyi veszélyek közölt, megőrzött, ezután sem hagy el bennünket, ha Budát beveszük majd inkább lesz időnk haza juthatni. A Vár ostroma ágyúzással folyt tovább, napról napra szólottak az ágyuk mindkét részről a nélkül, hogy apró fegyverekre került volna a sor, míg egyszer - ugy Május hó közepe felé felhívás érkezett a zászlóalyakhoz, hogy vállalkozókból egy egy századot állítsanak ki arra a czélra, hogy azok a Krisztina város kertjeinél emelkedő magaslatra a megérkezett faltörő ütegek részére a legközelebbi sötét éjjel sánezot építsenek, ezen vállalkozók századjához majdnem minden altisztje a zászlóaljnak és igen sok a fiatalabb tisztek közzül beosztatni kérvén magát, az azonnal megalakult és tisztjeit megválasztotta, jelesül századosul Rezsnyi, főhadnagyul Kardos főhadnagyokat, hadnagyokul Rakovszky és Gyenes hadnagyokat, őirnester csak egy lévén a vállalkozók közt, másodőrmesternek engem választottak meg, és készenlétben vártuk a további parancsot, mely miután este felé az ég elborult, és igen nagy dürgéj és villámlások között óriási zápor vonult el a közeli hegyeken át, melyből a vár környékén azonban esak néhány nagy szemű eső csepp hullott, de az iszonyú dörgés még az ágyú dörejt is túlharsogta és óriási sötétség borult a két. város fölé, mely a sáncz emelésre alkalmasnak mutatkozván, este parancsot kaptunk, hogy csak ól dalfegyverünkkel sorakozzunk, mi megtörténvén nagy csendességben elvonultunk a Gellérthegy mögötti földnyakon a kitűzött helyre, a hol már előbb oda vezényelt utászok földel töltött zsákokat bocsájtottak rendelkezésünkre, melyeket két ember két szöllőkaróra tevén felhordtuk a sánezhelyül kitűzött emelkedésre, hol azokból az arra rendelt tüzérek és pionierok melvédeket raktak, mi pedig ugy a közlegények, mint altisztek és tisztek egész éjjel hordtuk a zsákokat, hol azokból egy Kleinheuncz nevű mérnökkari ezredes szakértő vezetése és Mezey Mihály tüzér százados vezénylete alatt egy, az őszes faltörő üteget