Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

tett, hogy majd gondoskodik a vacsoráról, van neki a tarisznyában, erre azután mind én, mind a házi aszonyunk megnyugodtunk. Csákány csak a háziaknak az első szobábani letakarodását várta, azonnal hozzá fogott a hátulsó szoba kemenczéjébe tapasztott Sabeszre yaló. eleség kipakolásához, melynek javát, egész sült Libát és kappant, pár tepsi tésztát és kalácsot átvittük a közeli szomszédban szállásoló altiszt pajtásokhoz, a kemenczét ujjból betapasztottuk és az ily uton requirált vacsorát a czimborákkal elköltöttük, s bort is szereztünk hozzá. Reggel azután azzal az ígérettel búcsúzott el házi asszonyunk, hogyha nem sábeszkor jövünk hozzá vissza, majd szívesebben és jobban megvendégel bennünket; mire Csákány azt felelte, hogy jó neki ilyen szíveslátás is, nem is vágyik jobbra. Január 27-án tovább mentünk Czegléd felé, és pedig mihelyt az abonyi kertek közül a szabad mezőre ki értünk, menetközben csatarendben fejlődtünk s minthogy az idő ha nem napfényes is, de elég tiszta köd nélküli volt, és a terület a melyen előre haladtunk, egészen sík egyenes volt s így alkalmunk volt az egész mintegy 12-1.4 ezernyi sereget végig tekinthetni, a mi mindanyiunkat olyan lelkesedésre ragadt, hogy a midőn Szekulics alezredes birgadérosunk zászlóalyunk előtt léptetett el, hathatós éljennel üdvözöltük, mire ő előttünk megállapodván parancsolta, hogy danoljunk egy csatadalt., amit a rögtön összegyűlt dalárda azzal telyesített, hogy elénekelte az „Őshaza gyermekei fel szaporán" kezdetű csatadalt oly szépen, hogy nemcsak Szekulics adott kifejezést megelégedésének, hanem még egy éppen ott közelben elvonuló huszárszázad is megállott a dalt végig halgatni, s bennünket megéljenezve haladt tovább. Délfelé járt az idő a midőn Czegléd tornyát megpillantottuk, de csakhamar láttunk a mesze távolban sereg mozgásokat felénk irányulni, mire a balszárnyunkon haladó Vürtemberg huszár- divízió hat ágyúval előre nyargalt és azonnal megkezdtette a tüzelést az ellenségre, a honnan szintén ágyúval felelgettek, majd a jobb szárnyunkon is megkezdődött az ágyúzás, de alig tartott a nem nagy erélyel folytatott ágyúzás egy óráig, az ellenség Czegléden keresztül visszavonult, néhány leginkább könnyű lovas halottat hagyván a csata téren, brigádánk üldözte Berczelig, hol még egyszer néhány ágyú lövést váltott s azzal Pest felé elkoLrődott, mi pedig Czeglédre beszállásoltunk, honét azonban másnap egy huzamba jöttünk vissza Szolnokra, mert mint utóbb hallottuk, egy másik ellenséges sereg Jászberény felől igyekezett Szolnoknak, nehogy az megelőzőn. Szolnokra este későn érkezvén ki lett adva parancsba, hogy mindenki a harmadnap előtti szállására menjen, én Dobos László és Csákány Jósef altizedeseimmel a mint előbbi szállásunkra, egy kis szegény viskóba bevonulnánk, ott találtunk egy félig berúgott Donmiguel káplárt és egy legényt. A káplár azzal fogadott, hogy ki innét remundák, ide nem jön be senki, itt ő maga akar lenni, én előbb igyekeztem őt szép szóval kapacitálni, de szónak sem állott, hanem a legényét is fegyverbe kiáltotta, s azzal oldal fegyverét kirántva reám fogta, hogy ha ki nem megyek levágja a fülemet, én azonban nem közönséges testi erővel rendelkezvén ugy megmarkoltán a kézcsukióját, hogy kénytelen vőlt a kardot elejteni, akkor a másik kezemmel az ületen a nadrágot megmarkolván ugy ki lódítottam, a szoba ajtaján, hogy hasra terült a pitvarban, perse egy kicsit mégis emlegettem a tőt fika Istenét, s megmondtam, hogy most már neki kint tágas, erre tisztjéhez szaladt, a ki vele visza jővén a mint az esetet megértette, lehordta a dominus!, és egész illedelmesen kért bennünket, hogy azért hogy nem érdemli, engedjük őt a szobában meghúzódni, mit készséggel megengedvén, engedelmet kért töllern, és csak azt fájlalta, hogy őt tótnak mondtam, holott ő Szabóles megyei fiu, azt sem tudja milyen az a tót nyelv, mire én iránta telyesen megengesztelődtem, jól esett nekem egy földimmel találkozni; magam mellé ültettem, kivalattam, hogy hová való, hogy hívják? Kisült, hogy nem is köznépből származott, atya Orosz pap vőlt Napkoron, testvérbátya Orosz Ferencz ügyvéd pár év előtt Kemecséről Kriston Amália nevű távoli rokonomat vette nőül.