Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

nayakkal rokonságban vagyok é? Én a rokoni összeköttetést telyesen ismervén, nagy érdeklődéssel halgatta, hogy milyen módon származott el a baranyai Krasznayak nagy atya Szathmár megyéből az alvidékre; s a midőn elbeszéltem, hogy hánnan vagyunk fivérek, a legidősbb szintén Gzegléden van, de más csapatnál szolgál, a középső legutóbbi levele szerint mint nemzetőr Mármaros megyében a Bukovinából betört Urbán ellen harcol, valóságai megkönyezte szegény özvegy Anyámat, a ki minden fiát a haza védelmére küldte, hasonló érdekes társalgás közben beérvén Czeglédre a Tábornokot ébren találtuk, a ki engem az irodába küldött, de alig negyedórái várakozás után kijővén, a mint jelentés tételre kihúztam magamat, leintett és kijelentette, hogy minden rendbe van, s megköszönvén fáradozásomat kikérdezte, hogy mikor kaptam legutoljára hazulról levelet, a mire azt felelvén, hogy még Gatlendorfban kaptam december elején, azt mondván, hogy akkor jő fog esni egy kis borra való, s azzal kezembe nyomolt egy türet bankót, s azzal utasított, hogy menjek haza a szállásomra pihenni, már felváltva vagyok. Haza mentem, de a kis borra való 40 frt lévén, és az idő is már hajnalodván örömömbe aludni sem tudtam, különben is Nagykőrösre menőben a szekér derekába a szénába leheveredve jót aludtam. Másnap reggel értekeztem a földmíves ember házi gazdámmal, annak egy kövér malatzál [58] megvettem 8 frtért, a melyet azután a gazda leölt, meghénteskedte, a felesége kolbászt, hurkát töltött, esteli 6 őrára jó gulyás hűsből, toros káposztából, kolbász, hurka és túrós galuskából álló hatalmas vacsorát készített, én pedig meghívtam a diákból lett altiszt czimborákat, kiknek nagy része a nagykőrösi, kecskeméti, kalocsai iskolák növendékeiből állott, sőt akadt egypár debreczeni iskolás is, mint Nagy Sándor Kunhegyesről, Kiss Józsi Kenderesről, szóval az altisztjeit a zászlőaly nak a véletlen több felőlről hozta ösze; még a 10-ik zászlóalytól áthelyezettek is több megyéből valók voltak, u. m. Szabóles, Bereg, Szathrnárból, de ehát azok a jő diák fiuk, mintha testvérek lettek volna, ugy szerettek egymást és összetartottak; sőt éppen ezen az általam rendezett disznótoron megkezdettük egy dalárda rendezését, mely azután minden üres idejét éneklő gyakorlatokra fordította, akadt egy pár szakértő is, a kik a gyakorlatlanabbakat oktatták, s minthogy a következő két holnapot majdnem telyesen tétlenségben éltük át Kissujszáiláson, elég időnk vőlt arra, hogy a 15-16 tagbői álló dalárdánk jól begyakorolja magát ugy, hogy egy pár időközben elhalt más csapatbeli bajtársunkat is Kántussal temethesse el; említenem is felesleges, hogy a disznótorra szükségelt borocskát is én szereztem be, még pedig akkori ár szerint hat váltó krajezárjával itzéjét, szintén a házi gazdától, telt a tábornok ajándékából. Január hő 10-ikén áthúzódtunk a Tiszán és Török szent Miklós, Kissujjszállás, Kenderes, alföldi városokba telepedtünk meg, sőt lovasságunk Mezőtúron vévén elszállásolást, onnét Szajol, és Czibakháza felé száguldoztak, míg a sereg zöme brigádákba osztva az előbb nevezett valósokban pihent és ujjabb csapatokkal szaporodott ugy, hogy Január 25-én kiadott napi parancsban Perezel Tábornok mái- örömmel jelentette ki, hogy az ő alig hatodfél ezerből állott hadserege, mely Deczember hő 30-án Mórnál csatát vesztett, azólta 12 ezerre szaporodott s így elérkezettnek tartja az időt arra, hogy a Tiszán visza menve, az ellent felkeressük és megverjük. Az adigi pihenés napjait azonban minden negyedik napon egy hoszu masírozás szakította meg: ugyan is a Török szentmiklósra szállásolt brigádának, mint a Szolnokon lévő elcnséghez legközelebb állónak kellett az előőrsi szolgálatokat telyesíteni, mely kötelezelség telyesítésében minden nap másik brigáda váltotta fel egymást, négy brigáda lévén, ezen felváltás minden negyedik napon reánk került, a mikor is Kiss ujjszállásról 32 kilométernyi utat kellett Törökszenlmiklósig gyalogolnunk, csikorgó hidegben, hóban, és pihenés helyett hideg zivataros téli időben állani a forposztot azon a végtelen síkságon, mely Szolnok felé elterül, szenvedtünk