Forrai Ibolya szerk.: "Naplójegyzetei Krasznay Péter kemecsei lakosnak..." - Negyvennyolcas idők (A Néprajzi Múzeum forráskiadványai 4; Budapest, 1998)

„NAPLÓJEGYZETEI KRASZNAY PÉTER KEMECSEI LAKOSNAK..." Visszaemlékezések, 1830-1861 - A szabadságharc

bizony sokat, de hát a hazáért szenvedtünk, azzal vigasztaltuk magunkat, ha ezen hoszu utunkban sokszor olvadásos síkos uton a fáradság miatt lankadozni kezdettünk, ösze szedtük magunkat a Kántus tagjai, és egypár hazafias dall elzengésével kitartásra lelkesítettük a honvéd társainkat, voltak ugyanis sok jó alkalmi daliáink, melyek gomba módra termettek, és csakhamar köztudomásra jutottak, ilyenek voltak például a következők, melyeket Kántusunk is gyakran hangoztatott: isten hozzád, kis falum határa, Elmegyek belőlled a csatára; A magyar nem teszi szegre kardját, Ha látja veszélyben szép hazáját; Szép az élet, jó anyám, de még szebb, Ha az igaz honfi halni készebb, Mint felvenni ellenség igáját, Veszni hagyni szép magyar hazáját; Vagy: Nem kell nekünk rcchs um kert euch, abmaschier,* Ha azt haljuk a lelkünk is csak ugy sír, Mondja meg hát magyarul hogy mit akar, Mégis érti, mégis teszi, szívesen azt a magyar sat.** Ki győzné azt mind elsorolni, azokat a szívből származó jő magyar nótákat, melyek nem tudni honnét származtak, csak mint. egy egy madárdall keltek szárnyra közöttünk, s találtak viszhangra szíveinkben. Január hó 25-én éppen Törökszentmiklós és Szajol között forposztoltunk, a midőn korán reggel parancsot kaptunk az előnyomulásra, ködös téli idő vóll, dél tájon érkeztünk a Szanda nevű korcsmához, hol hoszabb ideig várakoztunk, míg egyszer nem mesze előttünk megszólaltak az ágyuk, de a köd miatt nem láthattunk semmit, de alig váltottak az ágyuk néhány lövést, újból elhalgattak, mi pedig csatárlánczot alakítva haladtunk előre a szolnoki uton, melyen a Tisza hídjához érve azon már csapatokba zárkózva akadálytalanul mentünk át be Szolnokra, hol azután keresztül menvén, a városon tul lévő kápolnánál állottunk pár óráig, azután a városban elszállásoltattunk, és csak akkor halottuk, hogy az Osztrákok részéről csak egy ezred lovas volt ott, és négy század gyalogság hat ágyúval, Ottinger ezredes alatt; de a sűrű ködben egy század huszár Korner és Báró Senyey Lajos tisztek vezetése alatt a híd túlsó végén lévő vasasokat meglepvén levagdalták, és a városba akkor rontottak be, a mikor a németek az utzán lótáp illetőségüket czepelték és azokat szétszórták, ugy hogy a gyalogság is zavarba jővén, ágyúik hátrahagyásával vasúton menekültek el s így Szolnokot egy ember vesztesség nélkül sikerült elfoglal ni. Másnap reggel Czegléd felé indultunk, de első nap elég korán Abonyba érkezvén ott megháltunk, hol egy Zsidó házhoz éppen péntek estére szállásolván be, a házi aszony igen kérte az engedelmet, hogy sábessze lévén nem tud nekünk vacsorára semmivel sem szolgálni, én követelőzni kezdettem, de a másod tizedesem egy Csákány Jósef nevű régi baka figyelmezte* jobbra át, fordulj, elvonulás ** [A kéziratban a szerző nem versszakokra osztva, hanem folyamatos írással sorolta fel a dalokat.]